Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A kedvezőbb nemzetközi befektetői hangulatnak is köszönhetően, mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence, az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, a vezető részvények közül az OTP a 16 ezer forintos ellenállással küzdhet, míg a támasz 15 500 forintnál húzódik. A Mol árfolyama 2400 és 2350 forint között mozoghat.
    

Hozzátette, a Richter tovább menetelt szerdán, jegyzésében a következő ellenállás 8300 forintnál rajzolódik ki. A Magyar Telekomnak nem sikerült érdemben megugrania a 430 forintos szintet, így továbbra is a 420 és 430 forintos szintek között folytatódhat a kereskedés. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 259,88 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 47 882,56 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt.


A Mol 48 forinttal, 2,08 százalékkal 2356 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,31 százalékkal 15 960 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 427 forintra esett, forgalma 43,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,79 százalékkal 8290 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com