Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Folytatódhat a pozitív korrekció csütörtökön a hazai tőzsdén a szerdai emelkedést követően - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP a 11 ezer forintos szinthez "kúszhat" közel, míg támasz 10 500 forintnál látszik. A Mol árfolyama a 3 ezer forintos ellenállást veheti célba, a Richter árfolyama 6800 forint felé mozoghat - jegyezte meg.
    

Az elemző szerint a Magyar Telekom papírjainak értéke - amennyiben megtartja a 400 forintos támasz - visszatérhet a korábbi 400-410 forintos kereskedési sávba. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 267,38 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 42 116,04 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,67 százalékkal 2980 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,68 százalékkal 10 610 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,62 százalékkal 400 forintra esett, forgalma 279,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,99 százalékkal 6660 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com