Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül érdemes figyelni a Richter mozgását, amely hamarosan megközelítheti a hétfőn beállított történelmi rekordját, 7395 forintnál.

Ha sikerül áttörnie az ellenállást, akkor rövid időn belül 7500 forintig emelkedhet az árfolyam.

    
Az OTP tovább esett csütörtökön, pénteken a 10 500 forintos ellenállással küzdhet a jegyzés, ezt átlépve folytatódhat a pozitív korrekció a 11 ezer forintos ellenállás irányába. Az elemző jelezte azt is, hogy az OTP ismét vett saját részvényt, a vállalat péntek reggeli bejelentése szerint a csütörtöki kereskedésben 70 ezer saját részvényt vásároltak, az átlagár ezúttal 10 470 forinton alakult.
   

A Mol letörte az 1700 forintos támaszt; tovább eshet a jegyzés, ha nem sikerül visszakapaszkodnia a pénteki kereskedésben. A Magyar Telekom árfolyama a 360 forintos támaszig esett csütörtökön, 350 forintnál várja a következő támasz az árfolyamot - fejtette ki a szakértő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 445,45 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 35 470,36 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt.


A Mol-papírok ára 36 forinttal, 2,09 százalékkal 1690 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények árfolyama 170 forinttal, 1,61 százalékkal 10 410 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom részvényeinek ára 4,50 forinttal, 1,23 százalékkal 360 forintra gyengült, forgalma 162,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,14 százalékkal 7360 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com