Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedést

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: pénteken minimális csökkenéssel zárt a BUX, hétfőn a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt enyhe emelkedés várható a nyitásban, de ez a technikai képek alapján limitált lehet.

   
A vezető részvények közül az OTP árfolyama 10 000 forint alá került, amely már fontos ellenállási szintet képez, míg a támasz a 9500 forint közelében húzódik. A Mol árfolyama továbbra is az 1650-1700 forintos tartományban mozog, a sáv tetején meghatározó ellenállás található. A Richter pozitív irányba mozdult el pénteken, de 6800 forintnál erős ellenállást lehet látni a grafikonján. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 360-370 forintos tartományban mozoghat - fejtette ki.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,50 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 33 660,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára nem változott, 1670 forintot ért a papír, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 1,25 százalékkal 9870 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,28 százalékkal 362 forintra gyengült, forgalma 83,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,44 százalékkal 6680 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com