Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

A német határidős piac és az ázsiai tőzsdék is emelkednek, a pozitív nemzetközi hangulat közepette így a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe is mérsékelt emelkedéssel kezdheti a hetet - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek hétfőn.Kiemelte: az OTP mozgására érdemes figyelni, amelynek részvényei pénteken a 18 ezer forintos szint felett zártak.

Amennyiben a bankpapír megtartja ezt a szintet, tér nyílhat a további emelkedés előtt; középtávon akár a 19 000-19 500 forintos tartomány is elérhető lehet - tette hozzá.
    

A Mol árfolyama a 2400-2450 forintos, szűk sávban mozog, továbbra sem látszik határozott irány - mutatott rá az elemző. Varga Zoltán szerint a Richter árfolyamában 8800 forintnál van vízválasztó. Amennyiben a gyógyszeripari vállalat papírja e szint felett tud maradni hétfőn, a 9 ezer forintos szint felé veheti az irányt - jelezte.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,87 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 52 255,11 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2420 forintra erősödött, 753,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 0,87 százalékkal 18 010 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 438 forint, forgalma 97,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,38 százalékkal 8840 forintra erősödött, a részvények forgalma 603,7 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com