Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde

A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, így mérsékelt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Tóth Bálint az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy továbbra is kritikus szinten mozog az OTP árfolyama, a következő ellenállás a 12 200 forintos szinten húzódik, amely szignifikáns áttörése esetén további tér nyílna az emelkedés előtt. Szerdán kereskednek először osztalékszelvény nélkül a Richterrel, ami felfelé tört ki a korábbi 5 000-5 100 forintos szűk sávból - tette hozzá.

    
Az elemző kitért arra, hogy euró-forint árfolyam továbbra is a 322-324-es sávban tartózkodik, az esti Federal Reserve (Fed)kamatdöntésre érdemes figyelni, amely akár nagyobb mozgásokat is okozhat. A Fed nyíltpiaci bizottsága szerdán zárja kétnapos ülését, és teszi közzé kamatdöntését, valamint friss gazdasági és inflációs előrejelzését, majd Jerome Powell elnök sajtótájékoztatót tart.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,92 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 922,41 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3146 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,83 százalékkal 12 020 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,94 százalékkal 421 forintra gyengült, forgalma 177,7 millió forint volt. A Richter-papírok 200 forinttal, 3,97 százalékkal 5240 forintra erősödtek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com