Meteorológiai szolgálat: az elvetett búza keléséhez jó lenne egy áztató eső

Az elmúlt csaknem három hete tartó száraz időben a talaj felső néhány centiméteres rétege már kiszáradt, az elvetett búza keléséhez szükség lenne egy áztató esőre - írta agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.Azt írták, az elmúlt hét során az ország döntő részén egyáltalán nem hullott csapadék, csak néhol fordult elő kisebb eső, zápor, de a csapadékösszeg a két millimétert sehol nem haladta meg, jelentős eső utoljára szeptember utolsó és október első napján esett. A csapadékos szeptember után az október eddig száraz idővel telt, így az elmúlt 30 és 90 nap csapadékösszege is egyre nagyobb területen fordul át újra csapadékhiányba.
    

Hozzátették: a talajok felszín közeli rétege sokat száradt, a felső néhány centiméter teljesen száraz. Körülbelül öt centiméter mélyen van egy hol vékonyabb, hol vastagabb, még többnyire kellően nedves réteg, majd a nyáron alaposan kiszáradt, mélyebb rétegekben (jellemzően 60-80 centiméter alatt) szintén kevés a nedvesség, bőven lenne hely az őszi és téli csapadék számára.
    

Az agrometeorológiai elemzés szerint a hőmérséklet több fokkal az átlagos értékek fölött alakult az elmúlt napokban, délutánra 20 Celsius fok köré melegedett a levegő és a hajnalok is többnyire enyhék voltak. Az őszi kalászosok vetéséhez, a jó magágy készítéséhez is megfelelő nedvesség áll rendelkezésre a talajokban. A már elvetett táblákra viszont nagyon jól jönne egy locsolás, hogy a kelés szépen meginduljon, mert a fellazított talaj felső néhány centiméteres rétege már kiszáradt - írták.
   

Az elemzés szerint pénteken a keleti országrészben többfelé lehet fagy, majd enyhül az idő. A jövő héten már nem valószínű fagy és délutánra újra 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Szombat délutántól vasárnap reggelig várható egy csapadékhullám, amelyből a jelenlegi számítások szerint többnyire 2-10 milliméter csapadék ígérkezik, délkeleten ennél kevesebb valószínű. Az országnak mintegy felén várható az elvetett őszi búza keléséhez elegendő eső - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com