MFB: az idén várhatóan 100 milliárd forinttal nő a nettó hitelállomány

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tervei szerint az idén várhatóan 100 milliárd forinttal nő a bank nettó hitelállománya - mondta Baranyay László elnök-vezérigazgató az MFB szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

mfKiemelte: bár az elmúlt évet az MFB 17,4 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta, a fejlesztési bank tőkehelyzete stabil, likviditási tartalékai megfelelőek, a bank minden lehetséges eszközével arra törekszik, hogy saját hitelprogramjaival segítse a gazdasági növekedés beindulását.
A banknál arra számítanak, hogy a második félévben már beindul a növekedés; jelentős projektek indulnak, például az energetika terén, illetve egyes infrastrukturális beruházásokat is megkezdenek - jelezte az elnök-vezérigazgató.
Kifejtette: a második félévben induló nagy beruházásokat, várható infrastrukturális projekteket az MFB saját hitelprogramjai révén is támogatni kívánja, ősztől például szeretnék kibővíteni az agrárhitel-programjukat, és konstrukcióikkal az új projektekben is részt kívánnak venni.
Baranyay László elmondta: tavaly csökkent az MFB bruttó hitelállománya, az előző évi 941,55 milliárd forintról mintegy 10 százalékkal 847,07 milliárd forintra mérséklődött, ebben a refinanszírozott hitelek állománya a 2011-es 339,99 milliárd forintról 324 milliárd forintra csökkent.

Az elnök-vezérigazgató szerint a tavalyi, összességében veszteséges mérleghez hozzájárult a magyar gazdaság múlt évi helyzete, a vállalatok szerény hitelkereslete, de még az önkormányzatok adósságának állami konszolidációja is negatívan hatott a bank teljesítményére.
A bank mérlegfőösszege tavaly zsugorodott, az előző évi 1372,2 milliárd forintról 1102,9 milliárd forintra csökkent.

Baranyay László kiemelte: ezzel együtt a hazai banki rangsorban az MFB a mérlegfőösszeget tekintve a 9. helyet, a saját tőkét nézve a 3. helyet foglalja el, sőt, a vállalati hitelezésben az MFB részaránya 11,5 százalékról szerény mértékben, de emelkedett is, 11,6 százalékra.

Kérdésre válaszolva kiemelte: a parlament által elfogadott, majd másodszorra az államfő által is aláírt takarékszövetkezetekről szóló törvényt minden érintett szereplőnek be kell tartania. Most az MFB előtt is az a feladat áll, hogy a kijelölt integrációs modell, stratégia szerint a meghatározott határidők alapján megvalósítsa az előtte álló teendőket - húzta alá, megjegyezve, hogy az MFB tavalyi, Takarékbankban szerzett tulajdonrésze miatt az Európai Unió "kétszer is bejelentkezett", kifogással élt.

Erről az MTI-nek Baranyay László elmondta: emögött az húzódik meg, bár erről még vitában állnak az EU-val, hogy az uniós szervek úgy vélik, az MFB ezzel az akvizícióval a kereskedelmi bankok számára versenytársként jelent meg a magyar pénzpiacon.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com