Mi áll a több ezer fős leépítés mögött a komáromi Nokiánál?

A Nokia szerdai bejelentéseiből megtudtuk, hogy a cég óriási, globális szinten is leépítéseket tervez több gyáregységében is.

Az elbocsátások a mexikói Reynosa mellett a finnországi Salot és a hazai komáromi gyárat is érintik. A három létesítményből összesen 4000 főt bocsájt el a Nokia, ebből csak a magyar gyárból 2300 munkást menesztenek az év végéig, méghozzá folyamatosan ütemezve, elosztva a leépítést, hogy ne szabadulhasson rá több száz munkanélküli egyszerre a piacra.

A cég szerdán azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a leépítésre azért van szükség, mert ázsiai gyáregységekbe helyezik át az okostelefonok gyártását.

Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke azonban egy kicsit kibővítette ezt a felületes magyarázatot, hiszen a fentiek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a költséghatékonyság és az olcsóbb munkaerő miatt hozta meg ezen döntését a cég. Savander elmondása szerint azonban erről szó sincs, elsősorban az iparági változások miatt hozták meg döntésüket.

Az üzletember kifejtette, hogy az okostelefon-gyártás esetében a termékek gyorsabb bevezetésének érdekében rendkívül fontos, hogy a termékek összeszerelése közelebb történjen a beszállítókhoz, illetve az alkatrészgyártókhoz. Az alelnök állítása szerint a beszállítók jelentős többsége manapság egyre nagyobb arányban ázsiai cég, így a Nokia számára egy ésszerű lépés volt közelebb vinni az összeszerelési munkákat az alkatrészgyártáshoz, a munkaerőhöz kapcsolódó momentumok ugyanis ma már nem játszanak fontos szerepet a költséghatékonyságban.

Simai Anna, a komáromi Nokia kommunikációs vezetője ezzel egy időben elmondta, hogy a magyar gyár továbbra is a vállalat ellátási láncolatának egyik fontos egysége marad, az átszervezés – ahogyan az fentebb is elhangzott – egyáltalán nem a gyár teljesítményétől vagy az elvégzett munka minőségétől függött.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com