Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő

Startupokba fektető közös céget alapított a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem. Az új cég fő feladata, hogy az egyetemen felhalmozódó elméleti tudományos eredmények gyakorlati gazdasági sikert is hozzanak - jelentették be az alapítók az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, az idei tanévnyitón jelentette be, hogy Óbuda Uni Venture Capital Zrt. (ÓUVC) néven az egyetem és partnerei Magyarországon eddig egyedülálló céget indítottak. Az új befektetőcégbe a Széchenyi Alapok Zrt.

mellett az egyetem fenntartója és egyben az alapkezelő tulajdonosa, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány is beszállt.
    

A kezdeményezés célja, hogy gyakorlati kitörési lehetőséget teremtsen felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára elsősorban a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia, a smart technológia és a kiberbiztonság területén. "Az innovációnak elsősorban akkor van értelme, ha az végül a gyakorlatban is megvalósul" - idézte a közlemény Deme Gézát, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatóját.
    

Az új cég olyan, ígéretes startup vállalkozásokba fektet majd be, amelyek hathatós pénzügyi és vállalkozási segítséggel jelentős értéknövekedést érhetnek el. Az úgynevezett "venture studio" modell segítségével ezek a vállalkozások a kezdeti befektetésen túl hiánypótló szaktudást, üzleti tapasztalatokat és kapcsolatokat is nyerhetnek a tranzakcióból.


Ennek eredményeként az ÓUVC jelentős megtérüléssel léphet ki az így immár megerősített vállalkozásokból, amit azután újabb startupok elindítására fordíthat. Az egyetemi befektetőcég tevékenysége hamarosan kiterjedhet más egyetemekről jelentkező, vagy az egyetemi tudásbázist felhasználni kívánó más vállalkozások fejlesztésére, és akár azon túlra is.
    

Az ÓUVC mögött a Széchenyi Alpok külön erre a célra létrehozott 10 milliárd forintos tőkealapja áll. Ezt a pénzt előre lefektetett üzleti kritériumok teljesítése révén, fokozatosan használhatja fel a befektetőcég. Az új befektetőcég szeptemberben már meg is kezdi működését - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com