Minimális emelkedéssel indulhat a kereskedés

Minimális emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy enyhe pluszokra számítanak nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén, de határozott irányt egyelőre nem lehet látni a nemzetközi befektetői hangulatban. Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP grafikonján 10 360 forintnál erős ellenállási szint húzódik, míg támasz 10 050 forintnál található.

A Mol árfolyamában 2560 forintnál található fontos támasz, amely alatt már csak 2500 forint közelében lehet szintet találni, míg ellenállás 2630 forintnál van.


A Richter a különadó bejelentése óta nem talál magára, ellenállás 8400 forintnál adódik, míg támaszt 8150 forint közelében van. A Magyar Telekom fontos emelkedő trendvonal alá került, a 200 napos mozgóátlag fontos ellenállást képez 340 forintnál, míg a 30 napos átlag 333 forint felett támaszt jelent. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 239,51 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel 43 793,76 ponton zárta pénteken a tavalyi év utolsó kereskedési napját. A részvénypiac forgalma pénteken 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.     
    

Pénteken az előző nap zárásához képest a Mol ára 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2602 forintra csökkent, 395,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,69 százalékkal 10 110 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki az év utolsó kereskedési napján. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,30 százalékkal 339 forintra erősödött pénteken, forgalma 221,3 millió forint volt.    A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8300 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com