Miniszterelnökség: a következő évekre is stabil az építőipar megrendelés-állománya

A következő évekre is stabil az építőipar megrendelés-állománya, csak a Budapesten tervezett, illetve már a kivitelezési fázisba lépett állami beruházások 2030-ig 4600 milliárd forintos értéket képviselnek - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a Napi.hu által szervezett konferencián csütörtökön Budapesten.Schneller Domonkos, a Hullámvasúton az építőipar - Hogyan tartható fenn a hazai építőipar lendülete? című rendezvényen közölte, Budapesten az oktatás, a kultúra, a sport és a városfejlesztés területén olyan állami beruházások zajlanak, illetve állnak tervezés alatt, mint például az Egészséges Budapestért program, amely egyebek mellett kórházfejlesztéseket is magában foglal, illetve a Liget Projekt és a Budai Várhegy 25 éves fejlesztési koncepciója, a VÁR25.    


A helyettes államtitkár azonban úgy vélte, hogy részben a főváros új vezetésének hozzáállása, részben pedig a véges építőipari kapacitások miatt számolni kell azzal, hogy a tervezett fejlesztések közül nem mindegyik valósul majd meg.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az építőipar megrendelésállományának stabilitáshoz az állami mellett a magánberuházások is hozzájárulnak. Példaként az ipar területén a Mol által építendő gyárat, a kereskedelem területén pedig az Etele Plázát említette.     


Az építőiparról elmondta, hogy most elsősorban a szektor termelékenységének javítására, a munkaerőhiány kezelésére (a szakmunkások és a mérnökök képzésére is) kell figyelmet fordítani, valamint nagy hangsúlyt kell helyezni az ágazatban kialakult túlkereslet és az elaprózódott vállalkozói kör kezelésére. Schneller Domonkos szerint a termelékenység javításához növelni kell az ágazatban dolgozó vállalkozások gépesítettségét, a jelentős eszközbeszerzésekhez viszont a kivitelező cégek között emelni kellene a 60-100 embert foglalkoztatni képes középvállalkozások arányát. Előbbi igényt ismerte fel a kormány, amikor költségvetési forrást biztosított a szektorban tevékenykedő vállalkozások technológiai korszerűsítéséhez - mondta.    


Elmondta, hogy 2016-ban felbecsülték az építőipar rendelkezésre álló kapacitását és az építési igényeket, az építési engedéllyel rendelkező beruházások értékét. Megállapították, hogy utóbbi értéke elérte a 4600 milliárd forintot, az építőipar meglévő kapacitása azonban ettől messze elmaradt. Schneller Domonkos szerint a helyzet megoldása érdekében az ágazat termelékenységének javítása mellett az állami és a magánberuházások mértékének összehangolására is szükség van.     


A következő időszak, még csak tervként létező, elsősorban európai uniós forrásból finanszírozott állami beruházásai közül beszámolt a csepeli és a ráckevei hév felújításáról, amelyeket a Kálvin térre is be akarnak vezetni. A beruházás becsült értéke meghaladja a 100 milliárd forintot. Megemlítette ezek mellett az új déli dunai híd építését is, a projekt - amelynek a szükségességéről a főváros már 1992-ben döntött - már egy éve a tervezés szakaszában van.     Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az építőipar teljesítményének alakulása nagy mértékben befolyásolja a teljes magyar gazdaság növekedését.

    
Az ágazatban kialakult vállalkozói szerkezetről megjegyezte, ma körülbelül 103 ezer vállalkozás működik az építőiparban. Az elaprózódott vállalkozói szektor főként a lakosság számára jelent problémát, mert kevés a 40 és a 400 millió forint közötti értékű projekt komplett megvalósítására alkalmas vállalkozás, ebből adódóan a magánszemélyek építkezésénél egyszerre több vállalkozó dolgozik.    


Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az idén az építőiparban több mint 20 százalékos, jövőre 2 százalékos növekedés, 2021-ben viszont már 3 százalékos visszaesés várható. A szakember szerint az ágazat mozgását nagyban befolyásolja majd a kedvezményes 5 százalékos kedvezményes áfa idén év végére tervezett kivezetése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com