Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitásait az Adient Mezőlakon

Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti gyártási kapacitásait az Adient Mezőlak Kft., az új, kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot csütörtökön adták át a Veszprém megyei településen.Nagy András megbízott gyárigazgató elmondta: a beruházás során kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot építettek mintegy 600 négyzetméter alapterületű kiszolgáló helyiségekkel. Emellett az épülethez logisztikai pályaudvart is kialakítottak és a gyáron belüli közlekedési útvonalakat is megújították.

    
A 740 főt foglalkoztató mezőlaki üzemben ülés háttámla- és ülésmagasság állító-, illetve zárszerkezetet, valamint ülésrögzítő rendszereket gyártanak, melyeket az Európai Unió összes országába, illetve Ausztrália kivételével a világ minden kontinensére szállítanak. Eddig három csarnokban mintegy nyolcezer négyzetméter alapterületen folyt a termelés, a beruházással ez nőtt most tízezer négyzetméter fölé.
    

A gyárigazgató tájékoztatása szerint az új üzemcsarnok 2021-ig elég gyártóterületet és korszerű kiszolgáló területet biztosít a megrendelői igényeknek. Hozzátette: az épület kialakításnál olyan építészeti megoldásokat alkalmaztak, amelyek lehetőséget nyújtanak a további bővítésre. Az amerikai tulajdonú Adient a világ egyik vezető autóülés gyártó vállalata, Magyarországon Móron, Mezőlakon, valamint Kecskeméten több mint 3700 dolgozót foglalkoztat. Termékeik olyan vezető európai autógyárak számára készülnek, mint a BMV, a Daimler, a Ford, a Tesla, a Seat, a Toyota vagy a Volkswagen.
   

A nyilvános cégadatok szerint az Adient Mezőlak Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2017 októbere és 2018 szeptembere közt megközelítette a 69,5 milliárd forintot, az előző időszak 65 milliárd forint körüli árbevétele után. Az adózás előtti eredmény azonban az előző időszak 3,7 milliárd forintos nyereségét követően 282 millió forintos veszteséget mutatott. A társaság az MTI kérdésére ezt a beruházással kapcsolatosan felmerülő költségekkel indokolta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com