Mintegy 200 millió forintos fejlesztést indít a nagykanizsai Siroma-Plast

A tavalyi, több mint 380 millió forintos raktárberuházás és gépvásárlás után további mintegy 200 millió forintos technológiai fejlesztést indít a fröccsöntött műanyag alkatrészek gyártásával foglalkozó nagykanizsai Siroma-Plast Kft. - közölte kedden a társaság ügyvezetője az MTI-vel.

Kurucz István arról számolt be, hogy az idén 25 éves, többségében a német Siro-Plast GmbH tulajdonában lévő társaság elsősorban az autóipar, valamint az elektronikai és gázipar számára készülő termékei gyártásának fejlesztéséhez szükséges technológiát kívánja a most induló beruházással megújítani.

luftbild-ungarn

Az ügyvezető felidézte, hogy az 1990-ben alapított cég kezdetben 6 emberrel, kizárólag gázmérőkhöz készített alkatrészeket.

A jelenlegi, eddig öt fejlesztési ütemmel bővített, 10 ezer négyzetméteres beépítettségű telephelyére 1995-ben költözött a társaság, amely tavaly 380 millió forint beruházással - ebből 150 millió forintos európai uniós támogatás - új raktárat épített, valamint fröccsöntő gépet, mérőműszert és targoncát vásárolt.

Az ügyvezető hozzátette: a jellemzően saját vagyonból történő fejlesztésekhez az elmúlt évek során 7 pályázattal összesen mintegy egymillió euró értékű uniós támogatást nyertek. Ezek átlagosan két és félszeres értékű beruházások megvalósítását segítették.

A cég alkatrészei és részegységei Kínától Mexikóig a világ számos pontjára eljutnak, de főként európai megrendelőknek szállítanak. Jelenleg egyik legnagyobb mennyiségben készülő gyártmányuk - az autós kormányművekben lévő nyomaték- és szögelfordulás-szenzorok műanyag részegységei - a Magyarországon készülő Mercedesekben és Audikban is megtalálhatók.

Kurucz István elmondta: a mintegy 140 állandó munkatársat és 20 bérmunkaerőt foglalkoztató cég történetének 25 éve alatt folyamatos és jelentős volt évről évre a termelés és a bevétel bővülése, de két nagyobb megrázkódtatás is érte a társaságot. A korábban a bevétel mintegy 40 százalékát adó, számítógép- és nyomtatóalkatrészeket megrendelő Philips és HP a nagykanizsai cég helyett 2001-ben váratlanul távol-keleti beszállítóval kötött üzletet, a 2008-as gazdasági válság kirobbanása után pedig az autóipar visszaesése okozott csökkenést a megrendelések állományában.

A 178 millió forintos törzstőkéjű Siroma-Plast a múlt évet 5,3 milliárd forintos forgalom mellett 400 millió forintos, osztalékfizetés utáni nyereséggel zárta. Mint az ügyvezető hozzátette: a cég egy dolgozóra vetített forgalma megfelel az azonos iparágban tevékenykedő nyugat-európai cégek színvonalának.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com