Mintegy 2,8 millió hektoliter újbor kerülhet idén a pincékbe

Az idén a tavalyinál 10 százalékkal több, mintegy 2,8 millió hektoliter újbor kerülhet a pincékbe - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke az MTI érdeklődésére.

Tornai Tamás közölte: a szüret augusztus elején kezdődött az országban, a Csabagyöngye szedésével, és várhatóan október közepén, végén fejeződik majd be Tokajban. A szőlősgazdák mintegy 420 ezer tonna szőlőt takarítanak be a tőkékről, 59 ezer hektáron.

2

A szőlő ára a várakozások szerint mintegy 10 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. A szőlő átlagára országosan, az előrejelzések szerint kilónként nettó (kompenzációs felár nélkül) 100 forint körül alakul. Már látszik, hogy a különböző szőlőfajták között nagy a szórás, amelyet még a termőhely szerinti eltérések is fokoznak. Információk szerint a cserszegi fűszeres kilogrammjáért 80-95 forintot adnak a felvásárlók, míg az Irsai Olivér kilóját 120-160 forintért vették. Egyes korai érésű fajták ára - alacsony szintről ugyan -, de már elindult felfelé.

Tornai Tamás közölte: az idei szüret nyomán "igen szép", gazdag belső értékű, magas cukor tartalmú és a savak összhangját mutató újborokat készíthetnek a borászok. Így a szakemberek szerint az idén az utóbbi évek legígéretesebb szürete folyik a szőlőültetvényeken az országban.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com