Mintegy harmadával nőtt az Alteo árbevétele tavaly

Jelentősen, 33 százalékkal, 14 milliárd forintra nőtt a magyar tulajdonú Alteo Group energetikai szolgáltató árbevétele tavaly éves összehasonlításban - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel. A társaság vezetése részvényenként 130 forintos osztalékot javasol majd a közgyűlésnek, ami a tavalyinál 8,3 százalékkal nagyobb. A megújuló és hagyományos energiával is foglalkozó vállalat közleménye szerint a társaság értékcsökkenés, a pénzügyi tételek és a társasági, valamint ágazati nyereségadó előtti működési eredményességet kifejező EBITDA mutatójának konszolidált értéke 2,3 milliárd forintot ért el tavaly, amely 62 százalékkal haladja meg a 2015-ös értéket.

A konszolidált adózott eredmény csaknem 823 millió forint lett - írták a társaság közgyűlése által még nem elfogadott, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti, konszolidált éves beszámoló alapján.


A kiugró növekedésben a vállalat szerint szerepet játszott tavaly az, hogy a 2015-ben megvásárolt Sinergy cégcsoport eredményei most először jelentek meg teljes egészében az ALTEO Group számaiban, illetve a vállalati portfolió fontos elemét képező virtuális erőműhöz tartozó termelőegységek is átlag feletti, kimagasló eredményeket produkáltak.


A közlemény idézi ifj. Chikán Attilát, az Alteo Group vezérigazgatóját, aki elmondta: a további növekedést újabb beruházásokkal kívánja a cég megalapozni, a következő 1-2 évben elsősorban a befektetési célok sikeres megvalósítására koncentrálnak, mintegy 15 milliárd forintot fektet a vállalat energetikába, például naperőművek építésébe.


Az árbevételből a hagyományosan erős tevékenységek, a villamosenergia-termelés és a hőértékesítés egyaránt 29-29 százalékot tett ki, míg 20 százalék származott villamosenergia-kereskedelemből. A külső erőműveknek nyújtott üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásokból 13 százalék, a partnereknek végzett fejlesztésekből az összes bevétel 6 százaléka származott. A csoport a 2016-2017-es gázévben megkezdte a gázkereskedelmi tevékenységét is, a működés 3 hónapja alatt az ebből származó árbevétel a csoportszintű árbevétel 2 százalékát érte el.


Az Alteo Group tavaly ősszel sikerrel zárta első nyilvános részvényértékesítését, csaknem 1,4 milliárd forint értékben jegyeztek a társaság új kibocsátású részvényeiből. A vállalat részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriájában jegyzik, árfolyama hétfőn délelőtt 1,33 százalékkal, 4965 forintra nőtt a pénteki záráshoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com