Mintegy negyven százalékkal nő a Graboplast forgalma a harmadik negyedévben

Mintegy negyven százalékkal nő a padlóburkolatokat gyártó Graboplast Zrt. forgalma a harmadik negyedévben a másodikhoz képest - közölte a győri székhelyű vállalat pénteken az MTI-vel.A közlemény idézi Jancsó Péter elnök-vezérigazgatót, aki szerint a speciális padlótermékek közül a sportpadló eladások a harmadik negyedévben meghaladták a tavalyi év azonos időszakának eladásait, ugyanakkor a járvány miatt kialakuló gazdasági visszaesés következtében a showpadlók, az elsősorban balett és színháztermekben használt speciális burkolatok eladása csökkent.


    
A sportpadló eladások mellett a harmadik negyedévben több térségbe is kiszállították az önfertőtlenítő tulajdonságú Silver Knight elnevezésű padlóburkolatot. A forgalom bővüléséhez hozzájárult, hogy a Graboplastnak sikerült részt vennie járműipari padlóival kínai metró- és buszfejlesztési projektekben, valamint a közületi padlói számos hazai és környező ország óvoda és iskola felújítása mellett üzbegisztáni iskolákba is bekerültek.
   

A Graboplast Zrt. tavaly 18,1 milliárd forintos árbevételt ért el, 900 millió forinttal kevesebbet, mint 2018-ban. Bevételeinek több mint kilencven százaléka exportból származik, öt kontinens nyolcvan országába szállítja termékeit. A Graboplast a lakossági padlók előállítása mellett olyan saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt, mint a közületi-, sport- és járműipari padlók. A magyar tulajdonú vállalatcsoportnak három telephelyen, Győrben, Kecskeméten és Tatabányán működik gyára, amelyekben mintegy hatszáz embert alkalmaz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com