Mínuszok várhatók az elemzők szerint

A csütörtöki esések után pénteken is mínuszokra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az európai és az amerikai piacokon is komoly esések voltak csütörtökön, amit az európai növekedési félelmek és a washingtoni-pekingi kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos aggodalmak okoztak. Hasonlóan negatív volt a hangulat a BÉT-en is - tette hozzá.

  
Az elemző szerint, miután a nemzetközi határidős indexek további eséseket jeleznek, mínuszos nyitás várható a magyar tőzsdén is. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemezésében szintén kiemelte, hogy a romló nemzetközi befektetői hangulat a hazai részvénypiacot sem hagyta érintetlenül, és a Richter veszteségleírására is nagyobb eladásokkal reagáltak a befektetők. Így végül 1 százalék feletti mínuszban zárt a BUX index csütörtökön, melyre hetek óta nem volt példa - jegyezte meg.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,53 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel, 40 173,73 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 3246 forinton zárt, forgalma 978,1 millió forintot tett ki.  Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,61 százalékkal 11 400 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,74 százalékkal 469 forintra csökkent, forgalma 558,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 3,40 százalékkal 5540 forintra esett, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com