MKFE-elnök: a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani

Fuvarozói szakmai berkekben egyre erőteljesebben jelenik meg az a vélemény, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani, ezért Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.Az MKFE elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, reális esélyt lát arra, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőrök magyar vállalkozások alkalmazottjaiként is megtalálják számításukat, amennyiben a hazai fuvarozó vállalkozások egységesen az ő elképzeléseit megvalósítva lépnek fel.

    
Kifejtette, hogy Nyugat-Európában az év eleje óta tapasztalható hangulatban kialakulni látszanak a feltételei annak, hogy ismét itthon vállaljanak munkát azok a sofőrök, akik jelenleg a konkurens nyugati cégeket erősítik. Szerinte a sofőrök fizetésének versenyképes szintre emelését az MKFE-nek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM-mel) jelenleg egyeztetés alatt álló Versenyképesség 2.0 elnevezésű javaslatcsomagjának sikere, a fuvardíjak ezt kigazdálkodható szintre emelése és egy egységes szociális csomag összeállítása biztosíthatná.
   

Szabó György tájékoztatása szerint jelenleg több tízezer tapasztalt gépjárművezető a Nyugat-Európában megszerezhető magasabb jövedelem miatt dolgozik külföldi konkurens cégeknél. A hazai fuvarozási vállalkozások versenyképességét évek óta meghatározza a krónikus sofőrhiány annak ellenére, hogy az állam jelentős összegeket költött a sofőrképzés támogatására.
    

A kezdeményezés sikerének egyik feltétele, hogy a fuvaros szakma kellő támogatást kapjon ehhez a nemzetstratégia szempontjából is kiemelt fontosságú törekvéshez, a másik pedig, hogy a fuvarozói társadalom egységesen lépjen fel ebben a kérdésben - mondta Szabó György az MTI-nek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com