MKIK: egymilliárd forintnyi támogatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban

Egymilliárd forintnyi tőkejuttatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban - közölte csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel.A tőkeprogram márciusi indulását követően több mint 1800 kis- és középvállalkozás mutatott érdeklődést iránta, amelyek közül 1100 vállalkozás regisztrált. A szakmai és pénzügyi feltételeknek eddig 287 vállalkozás felelt meg, és 200 projekt elbírálása van folyamatban.

A támogatási döntések nyomán eddig egymilliárd forintnyi tőkejuttatásról született döntés - összegezte közleményében az MKIK.

A Demján Sándor Programban a kormány 1410 milliárd forint keretösszeggel lehetőséget teremt a vállalkozások számára technológiafejlesztésre, eszközbeszerzésre, valamint online jelenlétük megerősítésére. A program átfogó célja, hogy különböző eszközökkel - vissza nem térítendő támogatással, tőkejuttatással, támogatott hitelekkel- segítse a magyar mikro, kis- és középvállalkozások megerősödését és fejlődését - emlékeztetett a kamara.

A program egyik eleme a Demján Sándor Tőkeprogram (DST), amely kedvezményes feltételekkel biztosít tőkefinanszírozást azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek növekedési szándékuk révén szeretnének fejlődni és hatékonyabban működni. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a program megalkotója a lebonyolításhoz a MKIK-át kérte fel stratégiai partnernek. Az MKIK feladata, hogy a vállalkozások számára világossá tegye a tőkeprogram céljait, feltételeit, és aktívan segítse a cégek jelentkezését, felkészítését.

Kiemelt szerep jut a területi kamaráknak is, amelyek részt vesznek a pályázatok értékelésében, és a sikeres elbírálást követően is támogatást nyújtanak a vállalkozások számára - ismertették.

A program operatív végrehajtására az MKIK az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-t jelölte ki, amely a portfóliók menedzseléséért, a befektetési döntések meghozataláért és a tulajdonosi jogok képviseletéért felelős - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com