MKIK GVI: a cégek háromnegyede áremelést tervez

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).A cégek 12 százaléka nagyobb, 16-20 százalékos, 5 százaléka pedig 20 százalékot is meghaladó mértékű áremelést tervez. A kisebb vállalkozások, a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó, a nem exportáló, illetve a tisztán hazai tulajdonú cégek magasabb, míg a nagyobb vállalatok, a kereskedelmi, a részben exportáló, illetve a külföldi tulajdonban lévő cégek alacsonyabb áremelésben gondolkodnak - tette hozzá a jelentés.
    

Az áremelést tervező cégek 93 százaléka már 2023 első negyedévében emelni fogja az árait.

Korábban tervezik végrehajtani az áremelésüket a nagyobb cégek, valamint a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok, míg a kisebb vállalkozások és az építőipari cégek időben későbbre tolják áraik emelését - tették hozzá.
    

A vállalkozások többsége szerint az áremelést nagyon vagy teljes mértékben az energiaköltségek (70 százalék), a munkaerőköltségek (69 százalék) és az alapanyag- és anyagköltségek növekedése (69 százalék) határozza meg. Ami pedig az üzleti eredményt illeti, a megkérdezettek csaknem négytizede (38 százalék) szerint a nyereségesség idén nem fog változni a tavalyihoz képest, míg a nyereségesség mértékének növekedésére a vállalatvezetők 27 százaléka számít. A cégvezetők tizede nem vár nyereséget az idei évben. További negyedük a tavalyi nyereséghez viszonyítva jelentős (6 százalék) vagy kisebb mértékű (19 százalék) visszaesésre számít.
    

Az építőipari cégek 15 százaléka és a feldolgozóipari cégek 14 százaléka egyáltalán nem számít nyereségre. A kereskedelmi cégek 43 százaléka a nyereség csökkenését várja, míg a gazdasági szolgáltatást végző vállalatok körében a többi ágazathoz képest kimagasló, 39 százalék, a nyereség növekedését várók aránya - állapította meg legfrissebb kutatása alapján az MKIK GVI.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com