MKIK GVI: a vállalkozások kedvezőbben ítélik meg az üzleti klímát a fél évvel ezelőttinél

A vállalkozások az elmúlt fél évhez képest kedvezőbben ítélik meg az üzleti klímát, érezhető nagymértékű alkalmazkodókészségük a helyzethez, ugyanakkor várakozásaik továbbra is bizonytalanok - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) pénteken az MTI-vel az októberi féléves konjunktúra felmérés megállapítását.Az MKIK GVI októberi vállalati konjunktúravizsgálata 3142 vállalkozás vezetőjének válaszain alapul, az adatfelvétel október 1. és 31. között, a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett novemberi korlátozások kihirdetése előtt zajlott.

    
A tájékoztatás szerint az MKIK GVI konjunktúramutató értéke 2020 októberében plusz 14 ponton állt, a felmérés 1998-as kezdete óta a legalacsonyabb értéket jelentő 2020.

áprilisi mínusz 25 pontról jelentős, 39 pontos pozitív elmozdulás történt, ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb értéket 2020 áprilisát megelőzően utoljára 2012 októberében tapasztalhattak, akkor plusz 9 pont volt az érték.
    

A közleményben kiemelték, hogy a jövőbeni üzleti helyzetre, a beruházásokra, valamint a megrendelésekre vonatkozó várakozások egyaránt jelentős mértékben optimistábbá váltak az elmúlt fél évben, a kilátások legnagyobb mértékű javulása a várható megrendelésekre vonatkozóan tapasztalható. A felmérés szerint a bizonytalansági mutató értéke nem változott áprilishoz képest, továbbra is 60 ponton áll. Ez arra utal, hogy a magyar vállalkozások helyzetértékelése továbbra sem egyöntetű, hasonlóan sokféle és polarizált, mint az áprilisi adatfelvétel idején volt - írják a közleményben.
    

A tájékoztatásban hangsúlyozták, az üzleti klíma javulását leginkább a külföldi, vagy résztulajdonban lévő, a 250 főnél nagyobb, döntően exportáló, illetve a feldolgozóipari cégek jelzik. Jellemzően ezen cégek üzleti várakozásai javultak a legnagyobb mértékben az elmúlt fél évben. A felmérés szerint a válaszok alapján az átlagos kapacitáskihasználtság 77 százalékos, ami 13 százalékponttal magasabb az áprilisinál. A kapacitáskihasználtság a feldolgozóiparban, az építőiparban a legmagasabb 80-80 százalékos mértékkel, a kereskedelmi cégek körében 79 százalék, míg az egyéb gazdasági szolgáltatások területén ez a mutató 74 százalék.
    

A jelenlegi és a várható üzleti helyzetüket októberben pozitívabban ítélték meg a vállalkozások, mint az előző fél évben. A jelenlegi üzleti helyzet mutatója 30, a várható üzleti helyzeté pedig 38 ponttal javult 2020 áprilisához képest, a jelenlegi üzleti helyzet mutatója most plusz 17 ponton áll, a várható üzleti helyzeté pedig plusz 5 ponton.
    

A közlemény szerint a jelenlegi üzleti helyzet értékelése arra mutat, hogy a koronavírus-járvány hatására kibontakozó gazdasági válság továbbra is jelentős, bár számottevően csökkenő mértékű negatív hatást gyakorol a Magyarországon működő vállalkozásokra. Az is látható, hogy a kisméretű, kizárólag hazai értékesítésre termelő, tisztán hazai tulajdonban álló, valamint az egyéb gazdasági szolgáltatások területén tevékenykedő vállalatok vannak kitéve leginkább a gazdasági válság jelenlegi hatásainak - írják a közleményben
    

A gépberuházások várható volumenét kifejező egyenlegmutató mínusz 8, míg az építési beruházásoké mínusz 31 ponton áll. Mindkét mutató esetében jelentős növekedés történt áprilishoz viszonyítva, az építési beruházások várható volumene esetében 20, míg a gépberuházásoknál 30 ponttal nőtt a mutató az előző fél évi értékhez képest - tájékoztatott az MKIK GVI.
  

A felmérés kimutatta, hogy a megrendelések várható alakulásával kapcsolatban is számottevő mértékben váltak optimistábbakká a vállalkozások, az előző fél évhez képest 22 ponttal emelkedett a mutató értéke, így jelenleg plusz 24 ponton áll, ami lényegében a 2012. októberi szintnek felel meg. A vállalkozások a következő fél évben az április és október közötti időszakra vonatkozó várakozásaikhoz viszonyítva növekvő mértékű munkaerőkeresletre, ugyanakkor továbbra is minimális munkaerő-túlkínálatra számítanak - közölte az MKIK GVI.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com