MKIK GVI: stagnált az üzleti bizalom a harmadik negyedévben

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) felmérése szerint az októberi adatok alapján a harmadik negyedévi konjunktúramutató stagnált, az előző negyedévi 42 ponton állt.Az MKIK GVI harmadik negyedéves vállalati konjunktúra-felmérésében 400-300 kis- és középvállalkozás, 100 nagyvállalkozás, vezetőjét kérdezte meg üzleti helyzetéről, kilátásairól. Az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatás szerint a negyedéves konjunktúrakutatás kezdete, 2010 óta a 42 pont az eddigi legmagasabb érték.

    
A harmadik negyedéves konjunktúramutató értéke az építőipari vállalkozásoknál a legmagasabb, 51 pont, a feldolgozóipari cégek körében 41, a kereskedelmi cégek csoportjában 40 ponton áll, míg az egyéb gazdasági szolgáltatásokat nyújtó cégek esetében 36 ponttal a legalacsonyabb. Az előző negyedévhez képest az építőipari cégek körében 6 pontos növekedés tapasztalható, az egyéb gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok esetében viszont 3, a kereskedelmi vállalkozásoknál pedig 5 ponttal csökkent a mutató értéke. A feldolgozóipari vállalkozások csoportjában júliushoz viszonyítva nem történt változás.
    

A negyedéves bizonytalansági mutató értéke 30 pontos szinten áll, amely 4 ponttal magasabb az előző negyedévben tapasztalt értékhez képest, ami arra utal, hogy a hazai vállalkozások helyzetértékelése kevésbé egyöntetűvé vált a júliusi felméréshez képest - írják. A kis- és középvállalkozások körében az üzleti bizalom szintje a júliusi visszaesést követően októberben ismét növekedést mutat, a júliusi 34 pontról 41 pontra emelkedett. Ez az érték a kkv-körkép konjunktúrakutatás kezdete, 2005 óta az eddigi legmagasabb érték.
   

Ugyanakkor a kkv körkép bizonytalansági mutató értéke októberi adatok alapján 6 ponttal nőtt a 2018. júliusihoz képest, jelenleg 36 ponton áll, ami azt jelenti, hogy a kis- és középvállalkozások véleménye is kevésbé egyöntetűvé vált - közölte az MKIK GVI.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com