MNB: a jegybanki cél körül marad az infláció a következő negyedévekben

A jegybank elérte az inflációs célját, a következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik, az adószűrt maginfláció az őszi hónapokig tovább emelkedik, majd 2019 végétől mérséklődik - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett legfrissebb, márciusi Inflációs jelentésében.A gazdasági növekedés 2019-től fokozatosan lassul, ugyanakkor továbbra is élénk marad. Az MNB kedden - a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően - nyilvánosságra hozta márciusi Inflációs jelentésének főbb számait. Ebben a korábban vártnál magasabb inflációt és gazdasági növekedést vár idén és jövőre. A legfrissebb Inflációs jelentés fő számai szerint az idei és a jövő évi infláció 3,1 százalék lehet, 2021-ben az előző előrejelzéssel megegyezően 3,0 százalék marad. A gazdaság idén 3,8 százalékkal bővülhet, az ütem 2020-ban 3,2 százalékra, 2021-ben pedig 3,0 százalékra lassul a prognózis szerint.

    
A csütörtökön közzétett jelentés szerint kettősség figyelhető meg az infláció és az adószűrt maginfláció alakulását meghatározó tényezőkben: a változatlanul élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét.

Az éves fogyasztóiár-index 2018 közepe óta folyamatosan 3 százalék körül ingadozik. Az adószűrt maginfláció 2019 elején 3 százalékra emelkedett, így az MNB elérte inflációs célját.


Megismételték, az inflációt továbbra is változékony tételek befolyásolják, ezért a kilátások megítélésében nagyobb figyelmet kapnak a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatók. Az EKB legújabb előrejelzése szerint a globális konjunktúra lassulása következtében az eurozóna inflációs alapfolyamatai várhatóan tartósan visszafogottak maradnak - írták.
    

Az MNB a lakossági hitelezés további növekedésére számít, amit a háztartások jövedelmének tartós bővülése mellett a hitelfelvételi hajlandóság emelkedése is magyaráz. 2019 második felétől a családtámogatási célokat szolgáló intézkedések a szabadfelhasználású, kedvezményes hitelekkel, valamint az otthonteremtési támogatás és hitelkeret jelentős bővítésével a fogyasztás, valamint a lakossági beruházások további emelkedését támogatják; a jegybank a fogyasztási ráta stabilizálódására számít.
    

A nemzetgazdasági beruházások bővülnek a teljes előrejelzési időszakban, az idén a beruházások növekedéséhez mindhárom szektor beruházási aktivitásának emelkedése hozzájárul, ugyanakkor 2020-tól a kormányzati beruházások mérséklődése visszafogja a nemzetgazdasági beruházások növekedési ütemét. Előretekintve a nemzetgazdasági beruházási ráta folyamatosan 25 százalék felett alakul - írták.
   

A februárban bejelentett kormányzati intézkedések a lakossági beruházás dinamikáját főként 2020-2021-ben emelhetik. Emellett a lakásépítési engedélyek állományának magas szintje és az újlakás-építések fokozatos felfutása szintén a lakosság élénk beruházási aktivitására utal, a lakásépítések 2020-ban tetőzhetnek - írták.
    

Az export 2019-ben elmaradhat a korábban feltételezett pályától, ugyanakkor az ipari alágazatok széles körét érintő új exportkapacitások kiépülésével és a szolgáltatásexport dinamikus bővülésével összhangban a kivitel stabilan bővül az előrejelzési időtávon, ami Magyarország exportpiaci részesedése további javulását jelenti.
    

Az import is tovább nő, ennek következtében várakozásaik szerint a nettó export 2019-ben enyhén lassítja a gazdaság bővülését, 2020-2021-ben azonban már  pozitívan járul hozzá a gazdasági növekedéshez. 2018-ban a mezőgazdaság teljesítménye pozitívan járult hozzá a GDP növekedéséhez, az idén - az ágazat átlagos teljesítményét feltételezve - a mezőgazdaság
növekedési hozzájárulása semleges lehet.
    

Az elmúlt időszakban a termelékenység bővült, azonban ez a folyamat inkább ciklikus tényezőkkel, mint a gazdaság versenyképességének strukturális javulásával magyarázható az MNB szerint. Ugyanakkor a magas beruházási ráta, a bejelentett nagyberuházások és a beszállítói hálózat kapacitásbővítései középtávon a magasabb hozzáadott értékű piaci szolgáltatások (infokommunikáció, pénzügy, logisztika, marketing) körében is növekedést indíthatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com