MNB: a lakossági bankszámlák tavalyi költségeit közlik január végéig a bankok

Idén január végéig részletes, ám egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a lakossági banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. A költségek áttekintésével, összehasonlításával eldönthető, hogy érdemes-e folyószámlát vagy akár bankot is váltani - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői, MTI-nek küldött közleményében.Uniós irányelv és hazai kormányrendelet előírása alapján ezentúl évente részletes, egyedi díjkimutatást kapnak a banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfelek a számlájukról levont költségekről. Az ingyenes kimutatás postán vagy elektronikusan érkezik aszerint, hogy az ügyfél milyen kapcsolattartásról állapodott meg hitelintézetével. Ha egy bankszámla fölött többen is rendelkeznek, csak a számlatulajdonos kapja meg a tájékoztatást.

    
A pár oldalas, egyszerűen átlátható díjkimutatás egységes formátumú. Ez az első alkalom, hogy egy teljes (2020-ra szóló) éves díjkimutatást látni lehet, mivel tavaly ilyenkor a jogszabály életbe lépésének időpontja miatt csak öthavi költségkimutatást összesíthettek a hitelintézetek. A jegybank jelenleg több banknál is azt ellenőrzi, hogy az ügyfelek a jogszabálynak megfelelő tájékoztatást kaptak-e tavaly erről az időszakról.
    

A banki értesítés bemutatja a számlavezetésre kifizetett díjakat, és külön-külön sorokban összegzi a különböző fizetések (utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Felsorolja, hogy az ügyfél hány darab tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, vagy ha voltak ingyenes tranzakciók, például a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség, akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. A kimutatás jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el az ügyfél, illetve mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.
    

A bankok jogszabályi előírás alapján egységes elnevezéseket, meghatározásokat vezettek be a számlaszolgáltatásokra és műveletekre. Nem csak ebben a kimutatásban, hanem a díjjegyzékekben is. Aki a kalkuláció alapján nem elégedett eddigi költségeivel, meglévő bankjánál is más, neki kedvezőbb bankszámlacsomagra válthat át.


Ha viszont másik hitelintézet bankszámláját igényelné, az átlépést segítheti, hogy jogszabály alapján lehetőség van az egyszerűsített, maximum 13 munkanap alatt lebonyolítható bankváltásra. A jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetése és a digitalizáció, valamint a csomagárazású bankszámlák szorgalmazása mellett további lépéseket tervez a fogyasztóknak kínált versenyképes árazású, áttekinthető bankszámlák kialakítása érdekében - írták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com