MNB: akár több száz magánbefektető veszíthetett jogosulatlan forex szolgáltatók ügyletei miatt

Csak az utóbbi másfél évben a jegybank 7 jogosulatlan online devizakereskedési szolgáltatóval (forex-kereskedő) és közvetítőikkel szemben hozott felügyeleti intézkedést, a devizaügyletek több száz magánbefektetőt érinthettek, akik akár több százmillió forintot is veszíthettek - mondta az Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az MTI-nek adott interjúban.mnbköz7Binder István felhívta a figyelmet, hogy a magyar tevékenységre vonatkozóan engedéllyel, regisztrációval nem rendelkező jogosulatlan szolgáltatók, illetve a bejelentés hiányában működő közvetítők általában a magyar befektetők által nem azonosítható - leginkább offshore hátteret vagy kapcsolati partnert és valótlanul hosszú időtávra visszanyúló szakmai múltat, növekedési potenciált megjelölve - magyar nyelvű honlapokat működtetnek, kifejezetten magyar befektetői kört megcélozva.

A befektetőktől jellemzően készpénzben (elektronikus úton), az adófizetéssel és pénzmosás megelőzésével kapcsolatos előírásokat mellőzve veszik át a befektetésre szánt összegeket. Sok esetben pedig a cégek valótlanul azt állítják, hogy külföldi felügyeleti hatósági engedéllyel, regisztrációval rendelkeznek - tette hozzá.

A szóvivő hangsúlyozta: a veszteségeket növelheti, hogy az amúgy is rendkívül kockázatos forex ügyleteknél a jogosulatlan forex szolgáltatók gyakran magas tőkeáttételes üzleti ajánlatokat kínálnak, csak az elérhető nyereséget ecsetelve.

Például 50-100-szoros tőkeáttétel esetén egy dollárral ötven-száz dollár árfolyamváltozására lehet fogadni, kedvezőtlen árfolyammozgás esetén viszont az ügyfél nemcsak a teljes elhelyezett tőkéjét veszítheti el, hanem még pótfedezetet is kérhetnek tőle. További kockázat, hogy ezen ügyletekre nem terjed ki semmilyen állami, vagy jogszabályi rendelkezésen alapuló egyéb befektető-védelmi garanciarendszer.

Miközben számos jogosulatlanul tevékenykedő forex társaság százmillió forintos összegeket gyűjt össze, a befektetők az általuk átadott pénzösszegek egy részére, vagy egészére vonatkozó igényüket jogvita esetén utólag nem tudják sikerrel érvényesíteni, már csak azért sem, mert e jogosulatlan társaságoknál jellemző a nyilvántartások, kimutatások hiánya, s a közvetítőrendszer dokumentálatlan kapcsolati hálója.

Az esetlegesen más országban felügyeleti engedéllyel, regisztrációval rendelkező forex társaságok esetében is körülményes lehet a jogérvényesítés, mivel az azzal kapcsolatos eljárásokat gyakran az adott állam jogrendje alapján, annak nyelvén kell lefolytatni - jegyezte meg Binder István.

Az MNB részéről 2015 végén összességében mintegy 50 piacfelügyeleti eljárás volt folyamatban, amelyek többségében az engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységek, így például jogosulatlan befektetési szolgáltatási, illetve közvetítői tevékenység gyanúja miatt indultak. A jegybank piacfelügyeleti vizsgálatainak száma idén tovább nőtt.

Binder István felidézte, hogy a 2015 vége óta hatályban lévő jogszabályi szigorítások alapján a jegybank immáron 2 milliárd forint bírságot is kiszabhat a cégekre, illetve a sokszor offshore hátterű jogosulatlan szolgáltató tevékenységét segítő - jellemzően magyar - magánszemélyekre is akár 100 millió forint bírságot szabhat ki. Az MNB a közelmúltban több alkalommal alkalmazta is ezeket az új szankcionálási eszközöket - fűzte hozzá.

A szóvivő az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy az MNB várakozásai szerint a Brexit nem jár érdemi hatással a jogosulatlan forex társaságok tevékenységére, mivel azok aktivitását elsősorban az alacsony kamatkörnyezet, az ügyfelek könnyű elérhetősége az online csatornákon és a "csábító" marketing határozza meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com