MNB-alelnök: a betétbiztosítási rendszer számos kihívással néz szembe

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében a Magyar Nemzeti Bank pénteki közleménye szerint.A betétbiztosítási és pénzügyi stabilitási konferencián az alelnök felidézte, hogy az Európai Bizottság bejelentése szerint gyökeresen átalakulhat a betétbiztosítási rendszerek helye a felszámolási hierarchiában, növekedhet szerepük a szanálási finanszírozásoknál, illetve a határon átnyúló kifizetéseknél.
    

"A betétbiztosítás preferált hitelezői státuszát továbbra is fenn kell tartani a felszámolások során. A közelmúlt ilyen szabályok szerint zajló eljárásai nyomán az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) felszámolási térülései ugyanis jóval magasabbak lettek a korábbi, e speciális szabály előtti eljárásokhoz képest. Ez pedig végső soron a bankrendszer utólagos OBA vagyonfeltöltési kötelezettségét is mérsékli, tehát a pénzügyi szektor számára is pozitív" - szögezte le az alelnök a közlemény szerint.
    

Hozzátette: fontos változást jelentenek majd az európai betétbiztosítás uniós irányelv szintű szabályozásának várható újdonságai is, például a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök definíciójának esetleges megváltoztatása vagy a készpénzes kártalanítások visszaszorítása. További fontos kérdés lesz az európai bankunió 3. pilléreként létrejövő Európai Betétbiztosítási Rendszer is - fogalmazott Kandrács Csaba.
    

Az EFDI éves közgyűlését és konferenciáját először rendezik meg Magyarországon, házigazdája a 30 éves OBA. A rendezvényhez négy napon, május 24. és 27. között bizottsági, munkacsoporti ülések (10-15 témában), valamint befektetővédelmi és betétbiztosítási konferencia tartozik. Az eseményre több mint 60 országból, Európából és a kontinensen kívülről - például Észak-Amerikából és Ázsiából - érkeztek előadók és résztvevők.
    

A konferencián az Európai Unió szabályozási és hatósági feladatot is ellátó szereplői - Európai Bizottság, Európai Bankhatóság, Egységes Szanálási Testület -, több világszervezet - például a Világbank, Financial Stability Institute, illetve az EFDI tagjai - jelenleg 66 európai betétbiztosítási szervezet és garanciaintézmény - vett részt - derül ki az MNB közleményéből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com