MNB: átlépte a százezret a fogyasztóbarát lakásbiztosítások száma

Idén májusra elérte a 100 ezret a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kezdeményezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) szerződésszáma. Ezek átlagos díja 19 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci konstrukcióknál, és még a kárkifizetéseket is beszámítva 13 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szintet nyújtanak az ügyfeleknek - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.A teljeskörűen fedezett otthonok (ingóság és ingatlan) átlagos lakásbiztosítási díja 64,4 ezer forint volt 2025 második negyedévének végén.

A fővárosi ingatlanok egy négyzetméterre jutó átlagos biztosítási összege - amely a kárkifizetés maximálisan vállalt összegét jelenti - 674 ezer forint, a vidéki otthonoknál pedig 520 ezer forint volt a negyedévben - derül ki a jegybank idei második negyedévi Lakásbiztosítás-indexéből.

A biztosítási díjak az előző negyedévhez képest mindössze 0,3 százalékkal nőttek, ami azt jelzi: már érezteti a hatását a piac szereplői által 2025 júliusától egy évre önkéntesen vállalt díjemelési moratórium. Az éves 6,6 százalékos átlagos díjemelkedéshez képest emellett a biztosítók az elmúlt 12 hónapban közel háromszor ekkora mértékben, 18,9 százalékkal növelték az otthonok egy négyzetméterre jutó átlagos biztosítási összegét, javult tehát a szerződések ár-érték aránya a fogyasztók számára. A 70 millió forintnyi kárkifizetésre (biztosítási összegre) számított díj a lakásbiztosítási kampány hatására 6,9 százalékkal csökkent egy év alatt.

Közölték: a 3,1 millió állandóan lakott hazai ingatlanra kötött egyedi (nem társasházi) lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt teljeskörű fedezetet. A társasházbiztosítások bő 1,7 millió albetét biztonságát szavatolják. A csak ingóságra kötött szerződések száma 381 ezer, míg a nem lakott, jellemzően vidéki ingatlanokra szóló szerződéseké 189 ezer darab.

A jegybank emlékeztet: ha egy fogyasztó nem elégedett díjával és/vagy a szolgáltatással, szerződéskötési évfordulóján, illetve a jövő évi márciusi kampány alkalmával van lehetősége a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának MFO és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com