MNB: az adathalászatot és a visszaéléseket az ügyfelek és a bankok közösen tudják megelőzni

Az adathalászatot és a megtévesztésen alapuló visszaéléseket az ügyfelek és a bankok közösen tudják megelőzni, ebben kiemelt szerepe van egyebek mellett az erős ügyfélhitelesítés helyes alkalmazásának, a fogyasztói tudatosság erősítésének és a jegybank szigorú IT-felügyelésének is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.Kiemelték, hogy a tavalyi átlagos havi ügyfélbejelentésekhez képest 2022 január-februárjában megduplázódott a banki adathalász-kísérletekről és ügyfelek megtévesztésén alapuló visszaélésekről szóló fogyasztói jelzések száma az MNB ügyfélszolgálatán.
    

Az elkövetők már legalább 7 magyarországi hitelintézet nevében kísérlik meg az ügyfelek adatait megszerezni vagy az ügyfelet megtéveszteni. Az egyre erősödő visszaélési kísérleteknél a csalók a bank ügyfélszolgálati telefonszámához hasonló számról hívják az ügyfeleket, segítséget ajánlva és sürgős intézkedést kérve az állítólagosan "megtámadott" bankszámlájuk elleni védekezéshez. A megtévesztésén alapuló visszaéléseknél pedig ráveszik az ügyfelet a pénzük átutalására.
    

A bankok azonban a valóságban nem kérik ügyfeleiktől, hogy számlájuk biztonsága, védetté alakítása érdekében utalják át pénzüket egy másik számlára - hangsúlyozta az MNB. Közölték, adathalász visszaéléseknél az elkövetők gyakran az ügyfelek mobiltelefonjára, számítógépére távoli elérést biztosító, állítólagos "banki alkalmazás", esetleg "vírusirtó program" telepítését kérik. A valóságban a bűnözők hozzáférhetnek ezen programokkal az ügyfél érzékeny, személyes és hitelesítési adataihoz. Ezért az átküldött vírusírtónak álcázott kémprogramokat, mellékleteket nem szabad megnyitni, hanem haladéktalanul törölni kell.  
    

Az MNB ugyanakkor jelezte, a bankok új alkalmazás bevezetésénél vagy frissítésénél maguk is kérhetik az ügyfelektől az általuk kiadott program(csomag) telepítését. A program hitelességét ilyenkor is ellenőrizni kell, például a banki weboldalon, amit célszerű mindig a böngészőbe elmentett könyvjelzőből megnyitni. A jegybank kiemelte, a bankok sohasem kérnek el telefonon vagy elektronikus úton érzékeny fizetési adatokat: internetbanki vagy mobilbanki jelszót, SMS-ben kapott megerősítő kódot.
    

Amennyiben emailben érkezik megkeresés banki oldalak felkeresésére és a levél internetes hivatkozást, linket is tartalmaz, akkor meg kell győződni arról, hogy a kapott hivatkozás valójában hová mutat (például az egérmutatót fölé mozgatva ellenőrizni, hogy nincsenek-e betűcserék az eredeti oldalhoz képest). A hivatkozásra kattintás helyett célszerű mindig beírni az ügyfél által ismert banki webcímet a böngészőbe.
    

A jegybank folyamatosan felügyeli a pénzügyi intézmények informatikai rendszereinek biztonságát, emellett a fogyasztók online biztonsági tudatosságának fejlesztése érdekében honlapján tájékoztató oldalt is létrehozott. Amennyiben egy ügyfél mégis áldozatul esik, akkor haladéktalanul értesítse bankját és tegyen feljelentést. Az adathalászat és az ügyfelek megtévesztése csalásnak minősülhet, amelynek büntetési tétele 2-10 év szabadságvesztés - olvasható az MNB közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com