MNB: csaknem negyvenezren választották a fogyasztóbarát személyi hitelt

Már csaknem 40 ezren kötöttek fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel kedden.Idén április végéig  ezen hitelek folyósított állománya megközelítette a 140 milliárd forintot. A jegybank adatai szerint az egyéb személyi kölcsönök átlagos 14,5 százalékos teljes hiteldíjmutatójával (THM) szemben a fogyasztóbarát konstrukciók jóval olcsóbban, mindössze 13,1 százalékos hiteldíjjal érhetők el.
    

A fogyasztói bizalmat jelzi, hogy utóbbi konstrukciót átlagosan négy hónappal hosszabb futamidőre (6,7 év), illetve a piaci konstrukciókhoz képest csaknem dupla hitelösszeggel (4,1 millió forint) igénylik az ügyfelek.

A 2021 elejétől elérhető fogyasztóbarát személyi hiteltermékeket immár 6 bank, illetve banki fióktelep kínálja, és az újonnan kihelyezett személyi kölcsönök negyede (egyes piaci szereplőknél viszont akár 35-45 százaléka) ilyen konstrukció - közölték.
    

Az MNB honlapján elérhető összehasonlító oldalon az ajánlat kiválasztása után az ügyfelek egy kattintással érhetik el az ajánlatot adó pénzügyi intézmények saját hiteligénylési oldalát, amelyre automatikusan átkerülnek az addig megadott ügyféladatok a jegybank kalkulátorából. A konstrukciót kínáló pénzügyi intézményeknek 2021. júliustól minden hitelfelvevőnek teljesen online - és így olcsóbb, gyorsabb - hitelfelvétel lehetőséget kell biztosítani.


A kölcsönt így díjmentesen, a befogadás utáni 2 munkanapon belül folyósítania kell a hitelfelvevőnek. Idén áprilisra immár a folyósított minősített ügyletek 38 százalékát online igényelték. A pozitív hitelbírálatot követően az online nyújtott hiteleknél a szerződéskötés, folyósítás jellemzően azonnal lehetővé válik. A konstrukció könnyen áttekinthető feltételeket, egyszerű, jól összehasonlítható, kedvező árazású és gyors ügyintézést lehetővé tevő értékajánlatot kínál a fogyasztóknak. Ezek a hitelek szabad felhasználásúak, valamint hitelkiváltásra is felhasználhatók, és csak fix kamatozással, egyenlő havi törlesztőrészletekkel igényelhetők. Így az ügyfelek törlesztőrészlete a változó gazdasági környezetben sem emelkedik - mutat rá az MNB.
    

Az MNB folyamatosan figyelemmel kíséri a minősítésnek való megfelelést, rendszeresen felülvizsgálja és fejleszti a keretrendszert is, segítve ezzel a fogyasztók számára közvetített ajánlat folyamatos javítását is. A jegybanki ellenőrzések során mintegy 50 ezer hitelkérelem (ebből több mint 30 ezer jóváhagyott és folyósított hitelügylet) pályázati kiírásnak megfelelő kezelését vizsgálták a közlemény szerint.
   

A tájékoztatás szerint alapvetően nem tárt fel az MNB rendszerszintű problémákat. A megállapított hiányosságok a folyósított ügyletek csekély számát érintették, és jellemzően egyedi ügyintézői hibákkal, mulasztásokkal magyarázhatók. A jegybank minden esetben felszólította a hitelnyújtó intézményeket a feltárt hibák kijavítására, szükség esetén utólagos beszámolási kötelezettséget (egyes esetekben visszatérítési kötelezettséget) írt elő.
    

Továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a minősítési keretrendszer folyamatos fejlesztésére. A jelenleg tervezett módosítás fókuszában - a jegybank zöld céljaival összhangban - a klímavédelmi szempontokat is figyelembe vevő minősített személyi hitel áll - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com