MNB: erős átárazás hatása jelent meg a júniusi inflációban

A nyersanyagok és az energia árának globális emelkedése széles körben érvényesült, így az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosárra számolt havi áremelkedés mértéke 1,7 százalék volt júniusban, ami jelentősen meghaladta az elmúlt éveket jellemző 0,1 százalékos júniusi értéket és négyszerese a tavalyi 0,4 százaléknak is - állapította meg a júniusi inflációs adatokhoz fűzött elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).Júniusban az infláció 1,0 százalékponttal emelkedett, a maginfláció 1,6 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek - a maginflációban a feldolgozott élelmiszerek - és az iparcikkek árindexének emelkedése okozott. Az üzemanyagok a termékkör árszintjének tavaly novemberig tartó emelkedése következtében éves összehasonlításban 0,7 százalékponttal járultak hozzá az éves inflációhoz.
    

Májushoz képest az élelmiszerek ára 2,8 százalékkal nőtt, míg az elmúlt években az árak mérséklődése jellemezte az élelmiszerárakat júniusban. Az élelmiszerek inflációja 23,7 százalékra emelkedett, a termékkörön belül a feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszerek árindexe egyaránt számottevően nőtt. Az iparcikkek ára egy hónap alatt 1,8 százalékkal emelkedett  - szemben a historikusan jellemző 0 százalék körüli június havi árváltozással -, így az iparcikkek éves inflációja 12,3 százalékra nőtt. A tartós iparcikkek áremelkedése jelentős mértékben az új és a használt személygépkocsik áremelkedéséhez kapcsolódott - jegyezte meg az MNB.
    

A piaci szolgáltatások éves inflációja 9,0 százalékos volt, az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőttek a tarifák, így az elmúlt évekre jellemző júniusi átárazásnál magasabb áremelkedés történt, ami a szolgáltatások széles körében jellemző volt. Az élelmiszerekhez kapcsolódó szolgáltatások (éttermi és étkezési szolgáltatások, büféáruk) inflációja tovább gyorsult, ugyanakkor a mobiltelefon és internet szolgáltatások esetében a tavalyihoz hasonló jelentős áremelkedés idén nem ismétlődött meg.
    

Az MNB elemzése kitért arra is, hogy a szabályozott termékek árai májushoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek, amit elsősorban a sport- és múzeumi belépők áremelkedése magyaráz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com