MNB felügyeleti szóvivő: egyre olcsóbbá válhatnak a lakáshitelek

A pénzintézetek versenye miatt egyre olcsóbbá válhatnak a lakáshitelek, és így több lehetőség nyílik a fogyasztói szempontból kedvezőtlenebb, drága kölcsönök kiváltására - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Kiemelte, hogy a hitelezők közötti versenynek köszönhetően a kamatok csökkennek, a kereslet pedig nő, ezért a hiteltermékeket átláthatóbbá és összehasonlíthatóvá kell tenni. A jegybank ennek érdekében indította el "fogyasztóbarát lakáshitel" minősítést: a feltételeknek megfelelő hitelek kamatfelára legfeljebb 3,5 százalék lehet és a földhivatali ügyintézést a hitelintézetnek kell vállalnia.


A folyósítási jutalékok és az előtörlesztési díjak kedvezőek, de az ügyfélkiszolgálás is fontos szempont a minősítés megítélésénél - ismertette. A bankok csak az ügyfelek javára térhetnek el a jegybank feltételeitől, ha fogyasztóbarát minősítésre pályáznak - tette hozzá. A szóvivő elmondta, a minősített hiteltermékek listája a jegybank honlapján is megtekinthető. A minősítés iránt sok pénzintézet érdeklődik jelenleg is, ezért a fogyasztóbarát termékek listája várhatóan tovább bővül, az MNB pedig termék-összehasonlító programot is indít ősszel - közölte Binder István.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com