MNB: hétfőn éjfélig lehet felmondani régi szerződéseket a lakásbiztosítási kampányban

A lakásbiztosítási kampányban váltani akarók már csak hétfőn éjfélig mondhatják fel régi szerződésüket biztosítójuknál indoklási kötelezettség nélkül - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.Ismertették, az MNB-nek beküldött március 23-i záróállapotot tükröző biztosítói adatok szerint a kampányban 162 ezres aktivitás volt megfigyelhető, amelyen belül 114 ezer ügyfél új szerződést kíván kötni, háromnegyedük biztosítót is vált, 48 ezren pedig korábbi társaságuknál újították meg lakásbiztosításukat. A felmondott biztosítások április 30-ával szűnnek meg, az átkötött, újrakötött szerződések fordulónapja pedig május 1-je lesz.

A közleményben kitértek arra, hogy az MNB társasházbiztosítások megújítását elősegítő körlevele is hozzájárult ahhoz, hogy eddig mintegy 400 társasház vizsgálta felül az idei kampányban társasházbiztosítását, összességében így több ezer lakás fedezetét megújítva.

A lakásbiztosítási kampányidőszakában az MNB honlapjának a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) és a Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalain, továbbá a közösségi médiában folytat fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt az ügyfelek döntéseinek támogatására. Az érdeklődők kérdések és válaszok formájában, valamint az MNB ügyfélszolgálatán és a vármegye székhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban is további részletes segítséget kaphatnak - tájékoztatott a jegybank.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com