MNB-igazgató: az őszi hónapokban tetőzik az infláció

Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.Az infláció globálisan magasabban és tartósabban tetőzik a korábbi várakozásoknál, az előző Inflációs jelentés óta a költségoldali tényezők és ezzel együtt az inflációs ráták is tovább emelkedtek - Baksay Gergely ezzel indokolta, hogy a jegybank 11,0-12,6 százalék közé emelte idei inflációs prognózisát legfrissebb Inflációs jelentésében a márciusi jelentésben várt 7,5-9,8 százalékról.
    

Egész Európában jellemző, hogy több évtizedes csúcson van - és hónapról-hónapra gyorsul - az infláció, ami a termékek és szolgáltatások széles körét érinti - mutatott rá. Kiemelte: a régióban jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb az infláció, mert az árstop-intézkedések miatt nem gyűrűznek be az energiaár-emelkedések a fogyasztói árakba.
    

A kormányzati intézkedések - árstop, rezsicsökkentés, forgalmi adók, extraprofit adók - idén 4,3 százalékponttal, jövőre 0,7 százalékponttal mérséklik az inflációt - mondta, jelezve: a jelenlegi szabályozás szerint szeptember végéig marad az árstop az eddigi formájában. Az elemzésben azzal a technikai feltevéssel éltek, hogy a jelenleg hatályos kormányzati intézkedéseket október elsejétől a jövő év közepéig fokozatosan kivezetik, miközben a rezsicsökkentés tartósan érvényben marad. A különadók minimális inflációs hatásával rövid távon számoltak. A jövő évi inflációt az árstopok kivezetése emeli, mivel az előző előrejelzésben még azzal számoltak, hogy ezeket most júniustól szüntetik meg. A jövedéki és forgalmi adók mindkét évben emelik az inflációt.
    

A havi átárazások jelentősen gyorsultak, az elmúlt évekhez képest 3-4-szeresre, jelentős részüket az élelmiszerek magyarázták. Az élelmiszerárak több mint 20 százalékkal nőhetnek a következő hónapokban - közölte kérdésre. A nyersanyag és energiaköltségek már "közel vannak a csúcshoz", így ezek további jelentős emelkedésére nem számítanak. A termelői árak emelkedése még tart, ahogy azok fogyasztói árakba begyűrűzése is.
    

Friss jelentésében a jegybank 2,5-4,5 százalékról 4,5-5,5 százalékra emelte az idei GDP-növekedési várakozását. A növekedést idén elsősorban a háztartások fogyasztása hajtja. Jövőre kifutnak az egyszeri támogatások, így a nettó export hozzájárulása lesz a legmagasabb, ugyanakkor a GDP-növekedés lassul 2023-ban, 2,0-3,0 százalék lehet a korábban várt 4,0-5,0 százalék helyett, 2024-ben pedig változatlanul 3,0-4,0 százalékra számítanak.
    

Baksay Gergely ismertette: a munkaerőpiac feszessége megközelítette a járvány előttit, az alacsonyabb termelékenységű ágazatokban van még munkaerő tartalék, ami magasabb termelékenységű területekre kerülve segítheti a gazdasági növekedést. A fogyasztás mellett a beruházási dinamika is lassul 2023-ban, 1 százalék körülire elsősorban az állami beruházások csökkenésének következtében. Az emelkedő költségek előretekintve mérséklik a vállalati szektor beruházási aktivitását is. A beruházási ráta ugyanakkor magas szinten, 27 százalék felett stabilizálódik az előrejelzési horizonton - ismertette.
    

A folyó fizetési mérleg hiánya idén átmenetileg a GDP mintegy 6 százalékára emelkedik, majd 2 százalékra csökken, a fogyasztás lassulása, és a beruházások termőre fordulása miatt. A költségvetési deficit tartósan csökkenő pályán van a jegybank szerint, idén is jelentős csökkenésre számítanak: 2022-ben a GDP 4,9 százalékára, az előrejelzési horizont végére, 2024-ben 2,5 százalékra csökkenhet.


A költségvetési céloknak megfelelő egyenleg elérését támogatják 2022-ben az eddig jelentkező magas adóbevételek, valamint a 2023. évi költségvetési törvény készítésével párhuzamosan bejelentett kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedések, amelyek ellensúlyozzák az orosz-ukrán háború és a magas energiaárak kedvezőtlen költségvetési hatásait. Az államadósság-ráta az előző év végi 76,6 százalékról a gazdasági növekedésnek és a hiány mérséklődésének köszönhetően 2022-ben a GDP 75 százaléka alá csökkenhet, amit évente további mintegy 2,5 százalékpontos mérséklődés követhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com