MNB: kiemelten fontos a bankrendszer erős tőkehelyzetének fenntartása

A túlfűtöttséggel összefüggő kockázatok enyhülését jelzik a jegybank által vizsgált indikátorok, ugyanakkor a továbbra is magas geopolitikai és makrogazdasági bizonytalanság miatt kiemelten fontos a bankrendszer erős tőkehelyzetének fenntartása és a válságidőszakban feloldható tőkepufferek megképzése - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott idei Makroprudenciális jelentése.A terjedő európai gyakorlathoz csatlakozva emiatt az MNB az úgynevezett pozitív neutrális keretrendszer hazai alkalmazásáról döntött: 2025. július 1-jétől a túlfűtöttségi kockázattal még nem jellemezhető, semleges kockázati környezetben minimum 1 százalékos anticiklikus tőkepufferrátátát (CCyB-rátát) határozott meg a 2024.

július 1-jétől előírt 0,5 százalékos mértékkel szemben.

A jelentés megállapította: a bankok erős tőkehelyzetének és kiemelkedő profitabilitásának köszönhetően a fennálló szabad tőkepufferek érdemi hitelezési kapacitást biztosítanak a gazdaság finanszírozására. A jegybank kitért arra is, hogy a bankok továbbra is megfelelő pufferekkel, kedvező forrásszerkezettel teljesítik az MNB makroprudenciális finanszírozási előírásait. A bankrendszer mérlegfőösszeg-arányos rövid külső adóssága továbbra is alacsony. A rövid külső sérülékenységet is csökkentő előírásokat az MNB 2024. október 1-jétől finomhangolta a piacra lépő vagy kis méretű, rendszerkockázatot nem jelentő intézmények támogatása érdekében - derül ki a jelentésből.

Az MNB értékelése szerint a klíma- és a potenciális átállási kockázatokkal érintett vállalati banki hitelkitettségek monitoringja emelkedő sérülékenységet jelez. A jelzáloghitelből finanszírozott ingatlanok energetikai hatékonyságában érdemi javulás piaci alapon nem látható. Az energetikailag hatékony ingatlanok finanszírozását a nemzetközi alkalmazásokhoz hasonló zöld adósságfék előírások alkalmazása és a minősített fogyasztóbarát keretrendszer zöld szempontú fejlesztése is támogathatná - javasolta a jegybank.

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az online folyamatok térnyerésével, a technológia fejlődésével és a geopolitikai kockázatok növekedésével párhuzamosan a kiberincidensek nemzetközileg és Magyarországon is egyre gyakoribbak és súlyosabbak. Ezek szélsőséges esetben pénzügyi stabilitási kockázatot is jelenthetnek. A kiberkockázatok pénzügyi stabilitási vetületét és a kapcsolódó szabályozói lehetőségeket a nemzetközi szervezetek is kiemelt figyelemmel követik - hangsúlyozta az MNB, és hozzátették, hogy folyamatosan vizsgálják a kockázatokat és szabályozói lehetőségeket, valamint a jegybank szükségesnek tartja a banki biztonsági rendszerek, csalásmegelőzési folyamatok fejlesztését, az elavult IT megoldások korszerűsítését, az ügyfelek digitális pénzügyi tudatosságára vonatkozó képzést - hangsúlyozta idei Makroprudenciális jelentésében az MNB.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com