MNB: kisebb hibák miatt 11 millió forint bírság hat biztosítónak

A biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, ezért csak kisebb hiányosságokat talált a jegybank; így összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak tájékoztatásának elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékeknél a kárrendezési tájékoztató pontatlanságai miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.Közölték: a biztosítói törvény nem-életbiztosítási termékekre vonatkozó kárrendezésével kapcsolatos új előírásai tavaly június 26-án léptek hatályba. Az új kárrendezési szabályok szerint a biztosítónak részletes kártérítési ajánlatot kell elküldenie a károsultaknak legkésőbb 15 nappal azután, hogy ő eljuttatta neki a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szükséges dokumentumokat, és így az igénybejelentését megalapozottnak találta vagy esetleg (indoklással) elutasítja. A károsultnak egy hónapon belül akkor is meg kell kapnia a kárrendezési javaslatot, ha nem küldött el minden szükséges dokumentumot a biztosítónak.
    

A biztosítóknak a honlapjukon közzétett kárrendezési tájékoztatóikban emellett be kell mutatniuk, hogy milyen csatornákon (emailben, postán, személyesen) adhatják be kárigényüket az érintettek, és a biztosító mennyi idő alatt és milyen módokon fizethet. A jegybank fogyasztóvédelmi témavizsgálatot folytatott az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél, a Generali Biztosító Zrt.-nél, a Groupama Biztosító Zrt.-nél, az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-nél, az Uniqa Biztosító Zrt.-nél és a SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.-nél.
    

A vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy a piaci szereplők a nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kárrendezési gyakorlatukba megfelelően beépítették-e a jogalkotó és a jegybank szoros együttműködésével bevezetett új jogszabályi rendelkezéseket, valamint az új szabályok betartásával - különös tekintettel az ügyfelekkel való kommunikációra és a határidőkre vonatkozó előírásokra - folytatják-e le a kárrendezést.
   

Az MNB vizsgálata szerint a biztosítók a nem-életbiztosítási szerződésekre vonatkozó új jogszabályt döntően megfelelően alkalmazzák, és beépítették kárrendezési gyakorlatukba. A biztosítói honlapokon kötelezően közzéteendő kárrendezési tájékoztatókkal kapcsolatban ugyanakkor kisebb hiányosságokat, pontatlanságokat azonosított a vizsgálat. A jegybank feltárta azt is, hogy a biztosítók a kárrendezés során a jogszabályban előírt egy hónapon belüli kötelező tájékoztatást döntő többségében - ám nem minden esetben - megadják ügyfeleiknek.
    

Kiemelik: elsősorban a biztosítók által a károsult ügyfelek részére nyújtott tájékoztatások minőségével kapcsolatban fogalmazott meg kifogást a jegybank. A tájékoztatások több esetben ugyanis nem tartalmaztak kellően részletezett kártérítési javaslatot, illetve amennyiben a szolgáltatási kötelezettséget nem ismerték el vagy összegszerűen még nem állapították meg, a válasz nem tartalmazott a jogszabály által elvártnak megfelelő indokolást.
    

A jegybank határozatokban kötelezte az érintett biztosítókat a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A jogsértések miatt az MNB összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott az érintett piaci szereplőkre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com