MNB: kriptovalutába fektette ügyfelei pénzét a Magyarországon is működő szlovákiai Novis Biztosító

Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a szlovákiai Novis Biztosító, amely Magyarországon is árulja termékeit és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt hét csütörtökön ideiglenesen felfüggesztette Sensum nevű életbiztosításának forgalmazását - mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.Hozzátette: kriptovalutába fektetni rendkívül kockázatos dolog, márpedig egy befektetési életbiztosításnál az ügyfél viseli a kockázatot, míg a hagyományos életbiztosításoknál van egy valószínűleg alacsonyabb, de garantált kamat, amit a biztosító fizet az ügyfélnek.     

    
A jegybank hivatalból indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a cégnél, amely az eddigi adatok szerint nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a teljesköltség-mutatója értékét. Így az ügyfelek nem tudhatták például, hogy mekkora költséget számol fel a biztosító annál a terméknél, amit választottak.
   

Amennyiben viszont igazolja a Novis, hogy megfelelő a teljes-költségmutatója, esetleg újra forgalmazhatja ezt a terméket. Nem úgy, mint azt az öt biztosítását, amelyek forgalmazását tavaly júliusban függesztette fel az MNB, majd az idén véglegesen betiltotta, mivel a tájékoztatókban, hirdetményekben nem közölték egyértelműen, hogy ezekre a befektetési biztosításokra van-e tőke-, illetve hozamgarancia.
    

Problémásnak találta az MNB a Novisnál azt is, hogy az egyik magyarországi ügynökénél, a Quantis Consultingnál tulajdonosi átfedéseket talált a közvetítő és a biztosító között, ezzel a termékek ajánlásánál a részrehajlás esélye is fennállhatott - tette hozzá. Az ügynök több biztosító társaság akár egymással versengő termékét árulja, szerződéskötéskor pedig jó eséllyel a Novisét ajánlja, miközben az ügyfél azt hiheti, hogy több biztosító kínálatából választ.
    

Az MNB addig folytatja a vizsgálatokat, amíg el nem éri, hogy a magyar piacon csak olyan termékek legyenek, amelyekről egyértelmű és pontos tájékoztatást lehet kapni - hangsúlyozta Binder István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com