MNB: lezárult a piacfelügyeleti eljárás a König Bankkal szemben

A jegybank vizsgálata nem azonosított olyan bizonyítékot, amely szerint a társaság ténylegesen üzleti kapcsolatot létesített volna valamely érdeklődővel, így az ügyfeleket nem érte kár - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézték: a jegybank 2016 augusztusában indított piacfelügyeleti eljárást a König Bank Zrt.-vel szemben és egyúttal ideiglenes intézkedésként az MNB megtiltotta a jogosulatlan tevékenység végzését a társaságnak.



Az MNB korábbi közlése szerint a jegybank a König Bankkal szembeni eljárás során azt kívánta megállapítani, hogy az önmagát Közép-Európa legnagyobb privátbankjaként hirdető és a jegybank nyilvántartásaiban nem szereplő társaság végez-e, vagy végzett-e üzletszerűen az MNB engedélye vagy bejelentés nélkül a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben definiált pénzügyi szolgáltatási tevékenységet.

A jegybank az illetékes cégbíróságnál már korábban törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett, mivel a König Bank cégbírósági bejegyzése úgy történt meg, hogy annak alapítását az MNB előzetesen nem engedélyezte. Kiemelték: az MNB 2016-tól a korábbiakhoz képest gyakrabban élt a piacfelügyeleti vizsgálatok megkezdésekor meghozott azonnali hatályú ideiglenes eltiltás eszközével, illetve az eljárások során több feljelentést tett.

A jegybank közleményében kitért arra is, hogy a végleges adatok szerint az MNB tavaly 44 piacfelügyeleti határozatot hozott, közel 3,9 milliárd forint bírságot szabott ki, szemben a 2015-ös adatokkal, amikor 15 határozatot hozott és mintegy 1 milliárd forint bírságot szabott ki - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com