MNB: nem érheti hátrány hitelfelvételkor a törlesztési moratórium igénybe vevőit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólította a belföldi, illetve a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó hitelintézeteket, pénzforgalmi szolgáltatókat hitelezési aktivitásuk fenntartására, és arra, hogy a törlesztési moratórium igénybe vevőit ne zárják ki a hitelezésből - közölte a jegybank az MTI-vel kedden.A tájékoztatás szerint erről az MNB még április 7-én küldött vezetői körlevelet. A jegybank elsődleges fontosságúnak tartja, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult rendkívüli helyzetben, illetve az azt követő időszakban a pénzügyi közvetítő rendszer képes legyen a hitelezési tevékenység folytatásával továbbra is biztosítani a lakosság és a vállalatok, illetve a gazdaság egyéb szereplői számára a tevékenységükhöz szükséges források rendelkezésre állását.

    
Ennek támogatása érdekében a jegybank több, a hitelintézetek likviditását, illetve hitelezhető forrásokhoz jutását biztosító intézkedést is tett: például NHP Hajrá hitelek bevezetése, kötelező tartalék csökkentése, tőkekövetelményre vonatkozó előírások enyhítése. A jegybank elvárja, hogy az érintett intézmények hitelezési aktivitásukat tartsák fenn, azaz a megfelelő hitelképességgel rendelkező ügyfelek részére továbbra is biztosítsák a szükséges forrásokat. Az MNB szerint nem fogadható el, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium ténye miatt romoljon, és emiatt kizárják őket a hitelezésből.
    

Az MNB álláspontja, hogy az érintett adósokat csak a moratóriumra vonatkozó információ alapján nem lehet rossz adósként elkönyvelni, helyzetük minden esetben egyedileg vizsgálandó - írták. A közlemény szerint az MNB helyszíni vizsgálatai és helyszínen kívüli felügyelési tevékenysége során kiemelten fogja figyelni ezen elvárások teljesítését.
    

Amennyiben olyan magatartást tapasztal, hogy kizárólag a moratóriumban való részvétel miatt utasítanak el  hitelkérelmet, illetve a moratóriumra vonatkozó információkat a KHR felé hibásan vagy hiányosan jelentik, a jogszabály által biztosított lehetőségével élve meg fogja tenni az általa szükségesnek tartott intézkedéseket - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com