MNB: példátlanul gyorsan fizette ki az OBA a Sberbank károsultjait

A volt Sberbank-ügyfelek esetében bocsátotta először tíz munkanap alatt egy nagy létszámú betétesi kör rendelkezésére a kártalanítás összegét az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.A közleményben kiemelték: még mintegy 9800 ügyfél nem jelentkezett biztosított betétjéért, amelyek együttes összege 17,9 milliárd forintra rúg. Azok, akik a Takarékbanknál jogosultak a kártalanítási összegükre - mintegy 2700 ügyfél -, jövő év március 31-ig a pénzintézet fiókjaiban jelentkezhetnek igényeikkel. A postai kifizetésekre jogosultak - mintegy 3700 ügyfél - az OBA-nál tehetik meg ezt, még csaknem öt évig.
    

Az átutalással érintett ügyfelek közül további mintegy 3400-nak kellene még megadnia bankszámlaszámát a kifizetés teljesítéséhez - írták. Tájékoztattak arról, hogy az OBA április 5-ig 141,6 milliárd forint kártalanítási összeg felett nyitotta meg a rendelkezési lehetőséget a bank károsultjai számára. Arra is kitértek, hogy a betétbiztosító kifizetése az ügyfelek döntő többsége esetében a Sberbankkal szembeni teljes követelését fedezi. A betétbiztosítási limitnél magasabb összegre jogosultak - mintegy ezer, döntően vállalati betétes - a végelszámolás során juthatnak a további betétösszegeikhez.
    

A végelszámolónál május 3-ig lehet bejelenteni a biztosított betétösszeget meghaladó követelést - hívták fel a figyelmet. A törvény szerint ugyanakkor a bejelentés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése nem jár jogvesztéssel. A végelszámolást a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló NKft. végzi, amely átvilágítja a banki portfóliót, majd meghatározza az értékesítési stratégiát is - olvasható az MNB közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com