MNB: sokat csökkent a fizetési mérleg többlete a harmadik negyedévben

A tavalyi harmadik negyedévben négyéves mélypontra esett a folyó fizetési mérleg többlete, 156 millió eurót tett ki, ami 2014 negyedik negyedéve óta a legkisebb összeg és messze elmarad az előző negyedévi 929 millió eurótól - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.A folyó mérleg aktívuma az egy évvel korábbiról  844 millió euróval esett vissza, az év első kilenc hónapjában 1,644 milliárd euróval maradt el az előző év azonos időszakától. Az ország külső pénzügyi pozíciójának jellemzésére alkalmazott mutatató, a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegével leírt finanszírozási képesség a külfölddel szemben 557 millió euró volt a harmadik negyedévben, kevesebb mint fele az egy évvel korábbi 1,122 milliárdnak, az első három negyedévi  3,590 milliárd euró pedig 764 millióval marad el az egy évvel korábbitól.

   
A folyó mérlegben az áruforgalmi egyenleg 894 millió euró deficitet mutatott a harmadik negyedévben, amivel 283 millió eurós deficitbe fordította  az első három negyedévi egyenleget. A negyedéves fizetési mérlegben az áruk egyenlege tíz éve nem mutatott deficitet, 2008 negyedik negyedévében is "csak" 107 millió volt a hiány. Az első három negyedévben 5,249 milliárd euróval nőtt az importszámla az előző év azonos időszakához képest, az exportkövetelések 3,300 milliárd euróval nőttek.
   

A szolgáltatások forgalmából viszont 2,261 milliárd euró aktívum keletkezett a tavalyi harmadik negyedévben, mindössze 58 millió euróval több az egy évvel korábbinál, de az idegenforgalmi aktívum  ezen belül 137 millió euróval nőtt. A külső finanszírozási képesség alakulásának másik oldalán, a tőkemérlegben 462 millió euró volt az Európai Unióból befolyt tőketranszferek értéke a harmadik negyedévben, ami 266 millió euróval több az egy évvel korábbinál és a három negyedévi 1,877 milliárd euró 836 millió euró növekedést mutat az egy évvel korábbival összevetve.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com