MNB: szeptemberben alig csökkent a devizatartalék

Szeptember végén 22 226 milliárd euró volt a devizatartalékok állománya, alig 141 millió euróval kevesebb, mint az előző hónap végén - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken közölt előzetes adatokból.A nemzetközi tartalékok szintje 2,158 milliárd euróval csökkent ebben az évben tavaly december végéhez képest, de csak 1,435 milliárd euróval alacsonyabb az egy évvel korábbihoz mérve. A jegybank és a befektetők által is kiemelten követett Guidotti-Greenspan szabály szerint a devizatartalékok szintjét az egy éven belül lejáró rövid adóssághoz kell mérni, amely az MNB adatai szerint az év közepén 19,8 milliárd eurót tett ki, miután 600 millió euróval csökkent a második negyedévben.

    
Az MNB szeptemberben kiadott Fizetési mérleg jelentéséből az derült ki, hogy a második negyedévben a bankrendszer hátralévő futamidő szerint rövid lejáratú külső adóssága a második negyedévben 300 millió euróval, 6,8 milliárd euróra csökkent. A vállalati szektor rövid külső adóssága közel 700 millió euróval mérséklődött a második negyedév során, ami főképp a szektor "berövidülő" - a hátralevő futamidő szerint az utolsó évbe lépő - adósság 600 millió eurós csökkenéséből eredt, míg az eredeti futamidő szerinti rövid külső adósság 100 millió euróval mérséklődött.
    

A konszolidált államháztartás rövid külső adóssága közel 400 millió euróval emelkedett a második negyedévben, főképp egy 2018-ban lejáró devizakötvény belépése miatt. A csütörtökön bejelentett kötvénycsere tranzakció, amelyben magasabb kamatozású dollárkötvényeket 1,165 milliárd dollár értékben visszavásárolt az ÁKK és helyébe 1 milliárd euró tízéves kötvényt bocsátott ki minden idők legkedvezőbb, 1,9 százalékos kamatával, 343,8 millió dollár értékben érintette a berövidült jövőre lejáró államadósságot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com