MNB: szerdán indulnak a likviditásszűkítő tenderek

A változó kamatozású likviditáslekötő betéti eszköz első tenderét szerdán, míg a rendszeresen meghirdetendő diszkontkötvény első aukcióját csütörtökön tartja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jelentette be a jegybank a honlapján.A monetáris tanács szeptemberi kamatdöntő ülése után jelentett be Matolcsy György jegybankelnök, hogy 13 százalékon lezárult az alapkamat emelések 16 hónapon át tartó ciklusa és a likviditás szűkítésének más eszközei kerülnek a jegybanki pénzügypolitika fókuszába. A kötelező tartalékráta október elejétől bevezetett emelése mellett, rendszeres jegybanki diszkontkötvény-aukciókkal és a hosszabb futamidejű betéti eszköz elindításával az MNB jelentősen szűkíteni igyekszik a forintlikviditást.
    

Az első likviditáslekötő betéti tendert szerdán 13.00 óra és 13.30 között tartják meg. A tenderfelhívást a meghirdetési paraméterekkel 10.00 órakor hozzák nyilvánosságra, míg a tender eredményét 15.00 órakor közlik. A likviditáslekötő betéti eszközét kéthónapos futamidővel hirdeti meg az MNB. A tender során a jegybank dönthet nem-kompetitív szakasz meghirdetéséről, amelyről az eredményhirdetéssel egyidőben, azaz 15.00 órakorkor értesíti az ügyfeleket. A nem-kompetitív szakaszban 15.15 és 15.30 között adható be ajánlat, a tender eredménye pedig 16.00 órakor lesz nyilvános.
    

Az első jegybanki diszkontkötvény aukcióra október 6-án, csütörtökön 9.00 óra és 9.30 között kerül sor az eredményhirdetést 11.00 órakor tartják Az ajánlattételi felhívást már szerdán 9.00 órakor közzéteszik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

http://ujhazak.com