MNB-szóvivő: a hitelmoratóriumot igénybe vett ügyfelek minél előbb kezdjék meg a törlesztést

A Magyar Nemzeti Bank (MNB)  arra biztatja a moratóriumot igénybe vett ügyfeleket, hogy minél előbb kezdjék meg hiteleik törlesztését azok, akiknek rendelkezésére áll az ehhez szükséges jövedelem - mondta az MNB felügyeleti szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.Binder István hozzátette, hogy az MNB felmérése szerint az érintett ügyfelek legalább 56 százaléka minden gond nélkül tudná fizetni havi törlesztőrészletét. A szóvivő hangsúlyozta: a jegybank elvárja a hitelintézetektől, hogy ha az ügyfél a moratórium alatt felhalmozódott összeget részlegesen vagy teljesen előtörlesztené, azt megtehesse ingyen, előtörlesztési díj nélkül. Mindez sok tízezer, de akár százezer forintos könnyebbséget is jelenthet az ügyelek számára.
    

Az előtörlesztés mellett az ügyfeleknek más lehetőségük is van:  kérhetik azt is, hogy maradjon az eredeti futamidő és a moratórium alatt felgyűlt összeget a bank építse be a törlesztőrészletbe. A havi törlesztőrészlet ezáltal kicsit magasabb lesz, viszont az ügyfél az eredeti futamidő végén letudja zárni a hitelt. A jegybank ebben az esetben is azt várja el a bankoktól, hogy ne legyen szerződésmódosítási díj - mondta.  
    

Binder István emlékeztetett, hogy egyelőre szeptember 30-ig tart a moratórium, amelynek a meghosszabbításáról a kormány augusztus végén, szeptember elején fog dönteni. Megjegyezte, hogy felesleges kiadást vállal magára az, aki továbbra is igénybe venné a moratóriumot, miközben megvan a törlesztési képessége, ugyanis ezáltal jelentősen nőhet az összes visszafizetendő tartozása.
    

Közölte: tavaly év elején 1,6 millió lakossági ügyfél vette igénybe a moratóriumot, ez a szám mostanra 1,2 millióra csökkent, emellett van még 30-35 ezer érintett vállalkozás. Ez a moratóriumra jogosult hitelállománynak a felét jelenti a lakossági oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com