MNB: több mint 410 millió forintot engedtek el ügyfeleiknek a lakásbiztosítók

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 11 millió forint bírságot szabott ki három biztosítóra a hosszabb periódusú lakásbiztosításokra adott díjkedvezménnyel kapcsolatos kisebb hiányosságok miatt; a jegybank fellépésének hatására a biztosítási piac szereplői több mint 410 millió forintnyi ezzel összefüggő követelést engedtek el ügyfeleiknek.Az MNB keddi közleménye szerint fogyasztóvédelmi célvizsgálatot végeztek az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nél, a Generali Biztosító Zrt.-nél és a Genertel Biztosító Zrt.-nél a hosszabb, több éves lakásbiztosítást vállaló ügyfelek számára biztosított kedvezmény, illetve az ügyfelek előzetes tájékoztatásának jogszerűségét áttekintve.

A tavalyi lakásbiztosítási kampány során ugyanis számos jelzés érkezett az MNB-hez a futamidőhöz kötődő díjengedménnyel összefüggő gyakorlatokról, jelentős fogyasztóvédelmi aggályokat felvetve. Vizsgálatai nyomán a jegybank kötelezte a biztosítókat, hogy a díjkedvezmény periódusának számításáról és egyéb szabályairól a szerződések megkötése előtt írásban, figyelemfelhívásra alkalmas módon tájékoztassák ügyfeleiket.

Emellett felszólították a biztosítókat, hogy az engedmény esetleges automatikus megújítását ne alkalmazzák, annak lejárta után a kedvezményes díj maradjon érvényben a szerződőt terhelő további fenntartási kötelezettség nélkül. A feltárt kisebb súlyú jogsértések miatt a felügyelet az Allianzra 2 millió, a Generalira 8 millió, a Genertelre pedig 1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. Enyhítő körülménynek minősült, hogy az érintett piaci szereplők már az MNB vizsgálata során lépéseket tettek hibás gyakorlatuk korrekciójára.

Közleményében az MNB felidézte: tavaly decemberben vezetői körlevelet adott ki, amiben jelezte, hogy a maximum 3 éves engedményes periódust tartja jó gyakorlatnak. Az ügyféligények ugyanis gyorsan változnak, és a hosszabb kötöttséggel járó díjkedvezmények akadályozhatják a szabad átszerződést, mivel a szerződésből való idő előtti kilépésnél az ügyfélnek meg kell fizetnie a kedvezményként elengedett díjrész összegét.

Az MNB szerint a jó gyakorlat, hogy a díjkedvezmény időszakának lejárta után a lakásbiztosítás további feltételek nélkül maradjon fenn, vagyis az ügyfelek biztosítási díja legfeljebb a szerződéses indexálás szerint változzon. Nem követendő megoldás, ha a biztosító automatikusan, akár ügyfelei újbóli hozzájárulása nélkül megújítja a díjkedvezményt, és ezzel az ügyfél kötelezettségvállalását a szerződés újabb periódusra vonatkozó fenntartására.

A jegybank fellépésének hatására a biztosítási piac szereplői összesen több mint 410 millió forint, a kedvezményes periódus lejárta előtti megszűntetés miatti követelést engedtek el a biztosításukat - többségében a kampány során - felmondó ügyfeleiknek. A piaci szereplők az idei lakásbiztosítási kampány során már a felügyeleti elvárásoknak megfelelően alkalmazták a díjkedvezményt.

Az MNB felmérése szerint a 2024. második negyedéves adatok alapján a mintegy 3,3 millió lakásbiztosítási szerződésből közel 1 millió tartalmazott ilyen szerződési feltételt. Ezen belül hozzávetőlegesen a szerződések kétharmada automatikusan megújuló típusú volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com