MNB: tovább bővült az elektronikus fizetési módok használata tavaly

Tavaly a második félévben tovább emelkedett az elektronikus fizetési módok használata, a készpénzfelvételek száma pedig csökkent - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MNB_logo_emblema_arany_hunA jegybank honlapján hétfőn publikált jelentés szerint az elektronikus fizetési tranzakciók lebonyolításához szükséges fizetési számlák száma kis mértékben csökkent, miközben tovább fejlődött a kártyás fizetéseket elfogadó infrastruktúra fejlődése.

Tavaly 1,4 százalékkal 10,6 millióra csökkent a pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma. A természetes személyek számláinak száma közel 150 ezer darabbal csökkent 2012 végéhez képest, a gazdálkodó és egyéb szervezetek számláinak száma nem változott lényegesen. A devizaszámlák száma nagyobb mértékben, 3,7 százalékkal csökkent.

Az interneten elérhető számlák aránya a korábbiaknál lassabb ütemben nőtt tovább, 2013 végén meghaladta a 74 százalékot.

A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma nem változott lényegesen 2013 első félévéhez képest, azonban míg a betéti kártyák száma 1,4 százalékkal lett alacsonyabb, a hitelkártyák száma 7,1 százalékkal nőtt. Az érintés nélküli fizetési funkcióval rendelkező kártyák térhódítása folytatódott, számuk az év végén megközelítette az 1,8 milliót, az összes kártya közel egyötöde rendelkezik már ezzel a funkcióval.

A kártyaelfogadó hálózat tovább bővült, 2013 végén már 74 ezer elfogadóhelyen, több mint 90 ezer kártyaelfogadó terminál volt. A terminálok száma 4,6 százalékkal nőtt fél év alatt, 36 százalékuk alkalmas az érintés nélküli fizetési tranzakciók lebonyolítására is. A hazai pénzforgalmi szolgáltatókkal szerződött internetes elfogadóhelyek száma 12,4 százalékkal 4528 darabra emelkedett. A bankjegykiadó automaták száma 2013 második felében mindössze öt darabbal, 4830 darabra csökkent.

Tavaly az év második felében az előző év azonos időszakához képest 5,8 százalékkal több, 123 millió darab átutalást bonyolítottak le a pénzforgalmi szolgáltatók ügyfelei, 15,2 százalékkal magasabb összértékben, a tranzakciók átlagértéke közel 164 ezer forinttal nőtt egy év alatt. A deviza átutalások száma hasonló ütemben bővült, ám összértékük 15,4 százalékkal csökkent 2012 második félévéhez képest. A csoportos átutalások és a csoportos beszedések száma kismértékben változott: az előbbieké 1,4 százalékkal csökkent, utóbbiaké viszont 1,3 százalékkal nőtt.

A jegybank adatai szerint a 2013 második felében fizetési kártyákkal lebonyolított 166 millió darab vásárlás 16,2 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, a tranzakciók összértéke 16,3 százalékkal 1264 milliárd forintra nőtt.

A távollévők között - elsősorban interneten keresztül - lebonyolított kártyás tranzakciók száma továbbra is az összforgalomnál nagyobb mértékben bővült: a 2013 második félévében megvalósított 10,8 millió vásárlás 35,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A pénzforgalmi szolgáltatók pénztáraiban lebonyolított készpénzfelvételek száma 9,9 százalékkal 6,2 millió darabra csökkent tavaly a második félévben 2012 azonos időszakához képest. A készpénzbefizetések száma 14,9 millió volt, 3,6 százalékkal csökkent.

A kártyával lebonyolított készpénzfelvételek száma a korábbiaknál nagyobb mértékben, 8,1 százalékkal csökkent, az 58,5 millió darab tranzakció összértéke 3210 milliárd forint volt. A kártyás pénzfelvételek átlagértéke közel hatezer forinttal nőtt, így megközelítette az 55 ezer forintot.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com