MNB: továbbra is felfelé mutató inflációs kockázatokkal kell számolni

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak; az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.Kiemelik: a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak. A jegybank 30 bázisponttal 1,20 százalékra emelte az alapkamatot, és változtatott a kamatfolyosón is, ami így 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti lett.
    

A jegybank indoklása szerint 2021 júniusában az éves összevetésben számított infláció 5,3, míg a maginfláció 3,8 százalék volt. Az előző hónaphoz képest a fogyasztóiár-index 0,2, míg a maginfláció 0,4 százalékponttal nőtt. A beérkezett inflációs adat a jegybanki prognózist és a piaci várakozásokat is meghaladta.

Május óta a piaci szolgáltatások és az iparcikkek áremelkedése tovább gyorsult, és az inflációs alapfolyamat-mutatók is emelkedtek. Az inflációs adatok megerősítik, hogy júniusban már erőteljesek voltak a gazdaság újranyitásából fakadó inflációs hatások.
    

Az infláció a következő hónapokban már fokozatosan csökken, ugyanakkor várhatóan az év végéig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul. Az infláció 2022 elején újból a jegybanki toleraciasávba süllyed és a monetáris politikai szigorító ciklus következtében 2022 közepétől a jegybanki cél körül stabilizálódik - közölte a jegybank.
    

Megjegyzik, hogy az inflációs kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok általánosan erősödtek. Az eurózóna és az USA inflációja az év eleje óta emelkedett. A nyersanyagárak és a nemzetközi szállítmányozás költségeinek tartós növekedése magasabb külső inflációs környezet irányába mutat. A hazai gazdaság gyors újraindulásával átmenetileg fellépő keresleti-kínálati súrlódások, az egyes ágazatokban várhatóan újból szűkössé váló munkaerőpiaci kapacitások az élénk bérdinamikával együtt az inflációs kockázatok növekedését okozzák.
    

Az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a monetáris tanács keddi döntéseivel a monetáris kondíciókat több lépéssel is tovább szigorította. Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg. A tanács szerint az egyhetes betéti eszköz kamatának az alapkamattal azonos mértékű emelése indokolt.
    

A Monetáris Tanács a kamatkondíciók szigorításával párhuzamosan folytatja a hosszú futamidőn ható eszközök fokozatos kivezetését. Az MNB júniusban a keretösszeg kimerülésével bejelentette az NHP Hajrá lezárását, következő lépésként pedig a mai naptól megszünteti a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz alkalmazását.
    

A tanács változatlanul a monetáris politikai eszköztár kulcsfontosságú elemének tartja az állampapír-vásárlási programot, amelyet a járvány harmadik hulláma alatt és a változékony nemzetközi pénzpiaci környezetben is sikeresnek értékel. A jegybanki vásárlások hozzájárultak az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének fenntartásához, valamint erősítették a monetáris transzmisszió hatékonyságát. Az MNB a programot továbbra is tartós piaci jelenlét mellett, a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni.
    

Az MNB aktív piaci jelenléttel tompította a negyedévvégi nemzetközi swappiaci feszültségek hazai begyűrűzését, hozzájárulva a monetáris kondíciók stabilitásának megőrzéséhez és ezen keresztül az árstabilitás fenntartásához. A jegybank számára kiemelt szempont, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban a monetáris tanács által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak - írták.
    

Mint hangsúlyozták, a magyar gazdaság idén a második negyedévben újraindult, és az európai átlagnál korábbi nyitás következtében a helyreállás dinamikája jelentősen gyorsult. A valós idejű adatok a második negyedévre kétszámjegyű gazdasági növekedést jeleznek. A magyar gazdaság kibocsátása a harmadik negyedévben elérheti a válság előtti szintjét. Az idei évben a magyar gazdaság 6 százalék körül, 2022-ben 5,5, míg 2023-ban 3,5 százalékkal bővül. A várakozások szerint a magyar gazdaság helyreállása európai összevetésben is az egyik leggyorsabb lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com