MNB-ügyvezető igazgató: Magyarországnak a jövőben át kell térnie a tudásalapú gazdaságra

Magyarország versenyképességét erősíteni kell, ehhez a jövőben az országnak át kell térnie a tudásalapú gazdaságra - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója, főközgazdásza a Világgazdaság napilap Versenyképesség - Magasabb fordulatszámon címmel megrendezett konferenciáján csütörtökön Budapesten.Palotai Dániel kiemelte: erős Magyarországot kell építenünk, olyan országot, ahol javul az élet minősége, ehhez megfelelő fizetéseket kell adni a dolgozóknak, magas színvonalú egészségügyet és versenyképes oktatást kell teremteni. Elengedhetetlen ehhez a stabil államháztartás fenntartása - hangoztatta a jegybank főközgazdásza. Jelezte: az MNB a közeljövőben komplex versenyképességi csomagot hoz majd nyilvánosságra, azt követően, hogy a jegybank már tavaly 180 pontos versenyképességi javaslatcsomagot dolgozott ki.

    
Palotai Dániel jelezte: igen nehéz kitörni egy országnak a közepes fejlettség csapdájából, az elmúlt évtizedekben ez alig hat országnak sikerült, nevezetesen Ausztria, Finnország, Írország, Szingapúr, Japán és Dél-Korea tudta ezt sikeresen megvalósítani.

Rámutatott: a magas, átlagon felüli növekedési rátát felmutató időszakok gyorsan kifulladnak, az esetek hat százalékában sikerül csak hét éven keresztül, vagy azon túl, átlag feletti bővülést elérnie egy-egy sikeres országnak.
    

A jegybank ügyvezető igazgatója kiemelte: nincs egységes recept a sikeres felzárkózásra, de a hozzá vezető úton nagyon fontos a termelékenység javítása, az új, korszerű technológiák bevezetése, alkalmazása, a cégek hatékonyságának javítása, a népesség növekedésének biztosítása, a belső megtakarítások növelése.
    

Rámutatott: a fenntarthatóság szempontjából nagyon fontosak a belső piacok, ezzel párhuzamosan a stabil államháztartás, a belső forrásokon alapuló finanszírozást is el kell érni, mert az idegen devizára alapozott finanszírozás növeli az ország sérülékenységét, ami egy idő után gátolhatja a gazdasági növekedést.
    

Palotai Dániel kiemelte: az elmúlt időszakban Magyarországon az aktivitás és a foglalkoztatás jelentősen javult, gyakorlatilag elértünk a teljes foglalkoztatás határára, de regionálisan még vannak versenyképességi tartalékok a foglalkoztatásban, és a cégek termelékenységét is nagymértékben növelni kell - emelte ki a jegybank ügyvezető igazgatója.
    

Rámutatott: az ország felzárkózásához stabil államháztartásra, hatékony kormányzásra, kiegyensúlyozott energia-ellátásra és erős hazai vállalatokra is szükség van. Palotai Dániel szerint a hazai kis- és közepes cégek (kkv-k)termelékenységét nagymértékben növelni kellene, mert a kkv-k termelékenysége csak harmada a nagyvállalkozások hasonló mutatójának. Azt is el kellene érni, hogy a kkv-k is egyre nagyobb összegeket fordítsanak kutatás-fejlesztésre, innovációs célokra.
    

Palotai Dániel rámutatott: nagyon kedvező a kormány bejelentett családvédelmi programja, az hosszabb távon hozzájárulhat az ország demográfiai helyzetének javításához. Csath Magdolna, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja szerint a Made in Hungary korszakból át kell lépni az Invented in Hungary időszakába, azaz növelni kell a magyarországi cégek által előállított hozzáadott értéket, meg kell emelni többek között a kis- és közepes cégek termelékenységét, hatékonyságát, és szükség van a hazai cégek innovációs képességének erősítésére is.
    

Csath Magdolna rámutatott: fontos lenne, ha a magyar reálgazdaság szerkezete javulna, a külföldi tőkebefektetések által idejött multinacionális cégek szerepe még mindig nagy a Magyarországon létrehozott hozzáadott érték előállításában, hosszú értékláncokat kellene kialakítani, hogy emelkedjék a hazai kkv-k hozzájárulása a Magyarországon megteremtett hozzáadott értékhez.
    

Emlékeztetett arra: a World Economic Forum egyik versenyképességi rangsora szerint Magyarország "gyenge pontjai" közé tartoznak a vállalkozásokat tekintve a humán és innovációs képességek alacsony szintje, ezen javítani kell. Csath Magdolna kiemelte: uniós összehasonlításban is alacsony Magyarországon a magas tudományos végzettséggel rendelkezők aránya, ezen javítani kell annak érdekében, hogy az ország minél előbb álljon át a tudásalapú gazdaságra. A digitalizációt erősíteni kell, ennek során a hardver beruházások mellett nagy hangsúlyt kell helyezni a szoftver fejlesztésekre is - jelezte a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.
    

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója az egyik kerekasztal beszélgetésen elmondta: az ÁKK továbbra is arra törekszik, hogy az állampapír-állományban emelkedjen a hazai befektetők által forintért vásárolt állampapírok állománya, és tovább csökkenjen az állam devizaadóssága. Kiemelte: nem kis feladatot jelent, hogy továbbra is vonzó befektetések maradjanak az állampapírok, mert a lakáspiaci boom odavezetett, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada vesz befektetési céllal is ingatlanokat, sőt, már egyre inkább hitelből vesz lakásokat a lakosság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com