MNB: újabb, ezúttal 34 milliós bírság a Raiffeisen Banknak ismételt jogsértések miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére sem javított ki teljeskörűen a jegybank korábbi határozatában megállapított informatikai, work-out és betétbiztosítási hiányosságokat - közölte a jegybank az MTI-vel kedden.A jegybank még 2019-ben átfogó vizsgálatot folytatott a Raiffeisen Bank Zrt.-nél, illetve leányvállalatánál. A vizsgálat nyomán a jegybank  határozatában - eredetileg 2021.

március 31-i teljesítési határidővel - számos kötelezés teljesítését írta elő, és a feltárt problémák miatt 43 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a bankot.
    

A határozat teljesítéseként a bank által beküldött jelentések nyomán a jegybank több esetben sem tudott meggyőződni arról, hogy a Raiffeisen Bank teljeskörűen kijavította-e a feltárt hiányosságokat. Az elmúlt bő egy évben kétszer is kérték a banktól a teljesítés pótlólagos igazolását, ám az ennek ellenére sem történt meg több informatikai (IT) és betétbiztosítási jogsértéssel kapcsolatban.
    

Az MNB ezért a most közzétett határozatában egyebek közt előírta a Raiffeisen Banknak, hogy érdemben csökkentse a magas és kritikus súlyosságú IT-sérülékenységek számát, illetve végezze el kritikus IT-alkalmazásai egyidejű katasztrófa-helyreállítási tesztjét. A banknak gondoskodnia kell továbbá az IT-auditok részterület szintű tervezéséről és az összes IT részterület legalább 3 évente történő vizsgálatáról, illetve el kell végeznie a kiszervezett tevékenységek vizsgálatát az összes e tevékenységet végző cégnél. Fentiekhez kapcsolódóan a banknak a végső teljesítést megelőző közbenső időpontra be kell számolnia fenti kötelezések érdekében 2022. október 31-ig megtett intézkedések aktuális státuszáról is.
    

Közölték: a work-out és a betétbiztosítás terén az MNB ismételten kötelezte a hitelintézetet a 2020. évi átfogó vizsgálatot lezáró határozatban már előírt kötelezések maradéktalan teljesítésére. A bírságösszegnél súlyosító körülménynek minősült, hogy a hitelintézet a jegybank korábbi kötelezéseinek negyedét huzamos időn át nem teljesítette maradéktalanul, vagy nem igazolta azt. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a szabályszegéseknek nem volt hatása a pénzpiaci szereplőkre, illetve a bank ügyfeleire -  fűzte hozzá az MNB.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com