MNB: újabb szereplő startol a fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacán

Az MNB értesítette az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal elindulhat - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).A piaci szereplőktől kapott jelzések szerint az év második felében további intézmények tervezik benyújtani a pályázatukat. Így rövidesen a minősített otthonbiztosítások még szélesebb köre elérhetővé válik, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét - tették hozzá a közleményben.

    
Az Allianz Hungária Biztosító Zrt.

döntésétől függően akár azonnal - de legkésőbb 60 napon belül - megkezdheti az MNB által jóváhagyott minősített termék forgalmazását. A jegybank közleménye emlékeztetett: a fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a verseny az ügyfelekért.
    

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát (szűkített kizárásokkal és mentesülésekkel) az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.
   

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak, valamint kárelőleget nyújtanak. A kárrendezés időtartama 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5 munkanap lehet csak. A szerződéses feltételek lehetővé teszik, hogy a szerződő 30 napos felmondási határidővel, a naptári negyedév végére a szerződést felmondja.
    

A jegybank honlapján új információs felületet - www.mnb.hu/mfo - hozott létre az érdeklődők számára a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com